Èpp utazom hazafelé a vonaton, ès eszembe jutott hogy régen mennyire utâltam mikor csókolòzò pârokat làttam az utcân. Akkoriban még nem volt pàrom. Persze van az a szint ami mèg mindig zavar, de mostmàr inkâbb cukinak talàlom. Nah meg mit tagadjam én is csinâlom.
Most pedig hogy hosszu idő òta elösször leszek egyedül hétvégén megvilàgosodtam. Règen pobt azèrt zavart mert nekem nem volt kivel. Hogy ez honnan jött? Onnan hogy most is féltèkeny vagyok ha ilyet làtok, de most csak azért mert most lenne kivel csak èpp nincs velem. :-(
Sebaj hamar vasàrnap lesz ès akkor nekem is lehet. :-)
Egy nagyon szép idèzettel búcsuzom ma amit talàtam a facebookon. Nekem valahogy ez most illik ide:
"Kávézol... igazi, finom kávét iszol. Három cukorral, két kanálka tejporral, ahogy szoktad. Mégis, olyan furcsa. Nem olyan, mint máskor. Finomabb, lágyabb, édesebb. De miért? Nem érted. Kavargatod, ízlelgeted. Sokkal finomabb, mint máskor. Vajon a kávétól? A tejportól? A cukortól? Nem. Egyiktől sem. Mindegyik ugyanaz, ugyanannyi, mint máskor.
Hanem valami mástól. Valaki mástól. Aki ott ül veled szemben, aki rád mosolyog, akinek hallod hangját, érzed szívdobbanását. Igen. Tőle finomabb a kávéd. És az életed."
(Csitáry-Hock Tamás)
Üdv. Bethliz
