Idézetek 1.

Nah remélem ma már szeret a blogger és engendi feltölteni, tegnap este 11 kor felhúztam raja magam eléggé. Lássuk....


Sziasztok!


Még élek, tudom nagyon régen frissítettem, de vagy a gépem nem volt meg vagy a programok nem voltak fent a gépen vagy időm nem volt írni. Tudom azt ígértem hogy a következő rendes bejegyzés Anita Blakes lesz és, hogy majd részletes bemutatót fogok írni a könyvekről. Az az igazság, hogy ez kicsit nehézkesebb mint gondoltam, mert eléggé összefolynak nekem az események mivel folyamatosan olvastam a 14 könyvet, és őszintén már nem nagyon emlékszem az első könyvek miről szolnak mármint részletekbe menően. De már elkezdtem írni, bár nem egyszerűen úgy hogy nem mondjak el mindent mégis be mutassam részletesebben mint a könyv hátulján és fel keltsem az érdeklődéseteket, ha valaki még nem olvasta volna. Nah de hogy valamit ténylegesen adjak is nektek, most a kedvencem részeimet fogom felrakni, sajna ezek sem az első könyvből vannak hanem az 5.résztől, de később a korábbiakból majd fogok felrakni ha újra olvasom őket persze felületesen az ajánlóhoz.


Van ahonnan többet írtam ki van ahonnan kevesebbet, de ezek elég vegyesek romantikusak, érzelmesek, szenvedélyesek, meg persze viccesek is akadnak. A legtöbb persze a főszereplőtől Anitától fakad, hiszen ezt a könyvet is úgy írták mint az alkonyatot, tehát egyes szám első személyben. Furcsa hogy, valahol azt olvastam ezért nem akarták kiadni az alkonyatot ennek a sorozatnak meg az első része jóval korábban meg jelent. De nem is ez a lényeg. Sajna a következő rész itthon majd csak júniusban jelenik meg, Amerikában ebben a hónapban jelent meg a 18-as kötet. A kötetekben található 2 novella is, és már készül a 19. rész is, amit én nagyon várok előre mert a tartalmakból az jön le, hogy a kedvenc fővámpírom nem nagyon fog meg jelenni a következő kötetekben ennek ellenére elég izgatott vagyok.


Nah akkor most a kedvenc részeim első része jön, ebből van elég. Tudom lehet rendszertelenül jönnek az írásaim de ez van. Tudjátok a zseni uralkodik a káoszon, meg átlátja.
Igyekszem minden lemaradásom behozni.


Ami először eszembe jut ha vissza gondolok a kedvenc részeimre akkor az amikor először együtt volt Anita és Jean-Claude, a 6. részben. Viszont ekkor eszembe jut hogy voltak jó részek azért az 5. könyvben is. Szóval itt kezdem a több könyvről egyelőre nem jut eszembe kedvenc.


Véres Csontok:
30. fejezet


– Ma petite? – Jean-Claude hangja a fürdőszobánál sokkal közelebbről érkezett.
Nem akartam odanézni, mert különben belevakulnék, ahogy Blake nagyi mondta mindig. Tudtam, hogy ott áll előttem. Aztán légmozgást éreztem. Milliméterről milliméterre lejjebb engedtem a kezem. Jean-Claude most már előttem térdelt, dereka körül az egyik nagy fehér törülközővel.
Az ölembe eresztettem a kezem. Jean-Claude bőrére továbbra is vízcseppek tapadtak. A haját kifésülte, de még nedves volt, hátrasimult, emiatt tisztább, mesterkéletlenebb lett az arca, mint általában. A szeme kékebbnek látszott így, hogy a haja nem alkotott mellette kontrasztot.
Kétoldalt a szék karfájára tette a kezét, és fölemelkedett. Az ajka lágy, szinte szemérmes csókot lehelt az ajkamra. Aztán hátrahúzódott, és elengedte a széket.
A szívem a torkomban dobogott, és nem a félelemtől.
Megfogta és fölemelte a két kezem. Aztán a meztelen vállára tette őket. A bőre meleg volt, sima és nedves. Könnyedén, nagyon könnyedén tartotta a csuklómat a kezében. Bármikor elhúzhattam volna. Aztán Jean-Claude végigszántott velük a nedves testén.
Elhúztam a kezem. Ő nem mondott semmit, nem csinált semmit. Ott maradt térdelve, és rám nézett. Várt. Láttam, ahogy lüktet a nyakán az ütőér a bőre alatt, és meg akartam érinteni.
A vállára csúsztattam a kezem, és lehajtottam a fejemet az arcához. Ő felém hajolt, hogy megcsókoljon, de én végighúztam a kezem az állkapcsa mentén és elfordítottam a fejét. A nyakához érintettem az ajkam, aztán lejjebb csúsztattam a bőrén, amíg azt nem éreztem, hogy az ütőere ott lüktet a nyelvem alatt. Illatosított szappan-, víz- és tisztaságillata volt a bőrének.
A székről a padlóra csúsztam, és odatérdeltem elé. Most már magasabb volt nálam, de nem sokkal. Lenyaltam a vizet a mellkasáról, és végre megengedtem magamnak valamit, amit már hónapok óta meg akartam tenni. Végigfuttattam a nyelvem a mellbimbóján, ő pedig összerázkódott.
Lenyaltam a vizet a mellkasa közepéről is, és a derekától kezdve fölcsúsztattam a kezem a háta homorulatán.
Kioldotta a pongyolámat, és én nem tiltakoztam. Hagytam, hogy két keze a pongyola alá csússzon, a derekam köré, úgyhogy már csak a póló anyaga választotta el egymástól a testünket. Fölcsúsztatta a kezét a törzsem oldalán, a hüvelykujja a bordáimmal játszott. A pisztoly ide-oda lötyögött a laza anyagban. Idegesítő volt.
Fölemeltem az arcom az arcához. A karjával átölelte a hátam, és a nedves testéhez szorított. A törülköző veszedelmesen meglazult.
Az ajka az ajkamhoz ért; aztán a pusziból valami más, valami több lett. Egy kemény csók, amivel Jean-Claude majdnem lehorzsolta a bőröm, aztán a karját összefonta a hátamon. A kezem lejjebb siklott a derekán, súrolva a törülköző szegélyét, és rájöttem, hogy már le is csúszott. Megsimogattam Jean-Claude sima fenekét. Csak az összepréselt testünk tartotta elöl a helyén a törülközőt.
Ő a számat harapdálta, és hirtelen valami éleset éreztem, ami fájt.

Ezt a részt azért szeretem mert Anita itt engedi először közel magához Jean-Claude-t, és hagyta végre hogy az érzelmei vezessék és ne a nagyanyja erkölcsi nevelése. Bár még magának sem meri bevallani ezeket az érzelmeket.



A mellkasa elé húzta a lepedőt, szinte védekező mozdulattal.
– Mindjárt. – A hangjából félelem csendült.
– Mi mindjárt?
– Felkel a nap.
A szemközti falra pillantottam, az összehúzott függönyre. Kétrétegű volt, de szürkés fény szegélyezte őket.
– Rendben leszel így a koporsód nélkül?
– Amíg senki nem húzza szét a függönyt – felelte. Egy hosszú pillanatig csak nézett. – Szeretlek, ma petite, amennyire képes vagyok rá.
Nem tudtam, mit mondjak. Azt válaszolni, hogy kívánom őt, nem látszott helyénvalónak. Az pedig, hogy szeretem, hazugság lenne.
A fény egyre erősebb lett, már fehérrel szegélyezte a függönyt. Jean-Claude teste visszahanyatlott az ágyra. Az egyik oldalára fordult, egyik kezét kinyújtva, másik kezét behajlítva a takaró fölött a mellkasa felé. A növekvő fényre bámult, éreztem, mennyire fél.
Az ágy mellé térdeltem. Majdnem megfogtam a kezét, aztán mégsem.
– És most mi fog történni?
– Az igazságot akarod, ma petite? Hát akkor nézd.
Arra számítottam, hogy reszketni fog a szemhéja, a hangja pedig lelassul, mintha elaludna. Nem így történt. Azonnal lecsukta a szemét. Kín villant át az arcán.
– Fáj – suttogta.
Aztán az arca elernyedt. Már láttam embereket meghalni, végignéztem, ahogy a fény kihuny a testükből. Most is ezt láttam. Jean-Claude meghalt. A fény a függöny szegélyénél egyre nőtt, és mikor szilárd fehér vonallá vált, Jean-Claude meghalt. Hosszú hörgéssel szökött ki belőle a lélegzet.
Az ágy mellett térdeltem, és csak bámultam. Felismertem a halált, ha láttam, és ez az volt.
Az ágyra tettem a két karom, és rátámasztottam az államat. Néztem Jean-Claude-ot, vártam, hogy lélegezni kezdjen, hogy megmoccanjon, valamit. De nem történt semmi. A kinyújtott karja felé nyúltam. Az ujjaim tétováztak a bőre fölött, aztán megérintettem. A bőre még mindig meleg volt, még mindig emberi, de a teste már nem mozdult. Megnéztem a csuklóját, és nem volt pulzusa. A testében nem keringett a vér.
Tudta, hogy ott vagyok? Érezte, hogy megérintem? Hosszúnak tűnő percekig bámultam. Tehát ez volt a válasz a kérdésre. A vámpírok halottak. Az a valami, ami mozgatta őket, olyan volt, mint az én erőm, egyfajta nekromancia. De ha halált láttam, felismertem. Ez egészen új szemszögbe helyezte a nekrofíliát.
Csak képzeltem, hogy éreztem, amint a lelke elhagyta a testét? A vámpíroknak biztosan nincs lelkűk – ez volt a dolog egyik lényege –, de valamit éreztem amint eltávozott. Ha nem lélek volt, akkor mi? Ha mégis lélek, akkor hová tűnt a nappali órákra? Ki vigyázott a vámpírok lelkére, míg mind holtan feküdtek?

Szintén a 30-as fejezetből van ez a rész is. Ezt azért szeretem mert itt tudjuk meg mi is történik a vámpírokkal amikor fel kell nap, hogy tulajdonképpen nem alszanak hanem nappalra meghalnak. Anita itt mintha valahogy jobban megértené. Nagyon bensőséges ez a rész szerintem.


Ebből a könyvből ez a 2 rész az igazán kedvencem, vannak benne még jó részek, viccesek is de ha mindent ki írnék miért olvasnátok el nem igaz. Így is sikerült majdnem egy teljesen fejezetett ki írnom nektek.


A napokban jövök a következő idézet csomaggal.


Addig is legyetek jók


Puszi Bethliz