Hát sziasztok!
Tudom Hónapok óta nem jelentkeztem. Nagyon sajnálom, de valahogy mostanában nem vagyok érzelmileg a toppon.
Vannak persze jobb pillanataim, de olyan fura h itt van szeptember közepe és nem csinálok semmit. Ezen kívül eltűnt már 3 hete a kis cicám és nagyon hiányzik. A munka keresés elég nehéz, de most talán lesz arra lehetőségem, h ne csak itthon hanem másik városban is keressek. Vagyis messzebb ahol már albiba kell költöznöm mer, az ingázás húzós lenne. Már jelentkeztem pár helyre, és persze még fogok is ha találok jó ajánlatokat. Szorítsatok h össze jöjjön. Addig is még régebben el kezdtem írni egy saját történtet. Most pedig nem rég keresgéltem és megtaláltam egy még régebbi egész konkrétan több éves történtet. Drága barátnőm biztatására pdeig a kettőből lesz egy, nem mondom h gyorsan haladok. A fejemben már kezd kialakulni a történet. Nem lesz benne misztikum pár mai fiatal lányról fog szólni akik boldogulni szeretnének az életben. Sajnos még nem sikerült kitalálom a történet nagy részét és addig nem is fogom fel rakni. Bocsánat, de egyelőre kb. 4 oldalam van meg, mert sajnos csak az egyik szereplő kalandjait látom tisztán.
Amíg nem találom ki pontosan a többiek történetét, vagy legalább is a bonyodalmat, nem kezdem el fel rakni.
Aki ír szerintem megérti miért várok vele.
Viszont tudom h elvagyok maradva a kedvenceimmel az Anitából,pedig már meg jelent a legújabb is.
De ezen igyekszem változtatni és a héten vagyis jövő héten mert vasárnap van felrakom az új részt, Előre szólok lesz 1 könyv ami kimarad, mert nincs igazán kedvencem benne.
Nem rossz könyv csak nekem kicsit lassú volt. Nah és persze nincs benne Jean-Claude, csak 1 álom erejéig.
Szóval el kezdem össze szedni a kedvenceimet.
Nem sokára jelentkezem.
Üdv: Bethliz
2010. szeptember 19., vasárnap
2010. június 28., hétfő
Sherillyn Kenyon: Álomszerető
Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Iulianosz mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképp, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Iulianosz átkozza azt a napot, amikor a büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlenné tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony - oly sok nő közül először - felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti..
Ez a könyv hátulján található ajánlás. Ebből a legtöbben egy erotikus jelenetekkel tele tűzdelt tipikus romantikus történet mikor szerelem legyőzi az átkot.
De ez a könyv sokkal több annál. Mély érzelmeket találhatunk meg benne. Grace aki szexuálterapeutaként dolgozik, hiába sikeres munkájában, magán élete elég sivár. Egy régi csalódás után, nagyon meg válogatja kit enged közel magához. Barátnője Selena aki boszorkány, úgy gondolja tökételes ajándék lesz barátnőjének szülinapjára egy szerelmi rabszolga aki egy hónapon át kényezteti és utána talán nyitottabb lesz a férfiak iránt.
Grace nem hisz a hókuszpókuszokban de mivel, kicsit becsíp a szülinapján Selena könnyen rá veszi, hogy idézzék meg Makedóniai Iulianoszt. Grace nem hisz a szemének mikor barátnője távozása után meg jelenik egy csodás testtel meg áldott hitetlen vonzó, meztelen férfi nappalijában. A lány először halálra rémül, majd utána olyan vágy önti el testét amit eddig még soha nem érzett. De józan esze felülkerekedik. nem hódol be a férfi erejének.
Nem tudja mihez kezdhetne vele. Próbálja meg ismerni, és a férfi fokozatosan meg nyitja előtte szívét úgy ahogy eddig senkinek. Mivel Grace végre ember számba veszi és nem akarja kihasznál, egyre mélyebben kötődik a lányhoz. De tudja nem szabd hisz a hónap végén távoznia kell.
Mikor esélyt kap arra, hogy meg törjék az átkot, a lány bár nem akarja hogy kihasználják, bele megy hogy próbálják meg. Ezek után pedig, Iulianosz lehetőséget kap, hogy visszatérjen saját idejébe ha az átok megtörik. Mindennél jobban vágyik a lányra, szinte bele is örül a vágyba, de nem akarja kihasználni mint előtte korábban azt tették.
A közös beszélgetések és együtt töltött idő alatt kölcsönösen egyre mélyebben kezdenek el érezni egymást iránt. De egyikük sem meri bevallani szerelmét a esik iránt. Mindketten félnek ettől a mély érzelemtől.
Grace mégsem adja fel, hogy meg mentse a férfit, de bármennyire szeretné nem meri meg kérni maradjon vele. Iulianosz pedig akármennyire szabadulna nem akarja kihasználni a lányt, mert úgy érzi nem tudna ebben az új világban élni és ha meg is törik az átok akkor is elhagyja szerelmét.
Érzelmek vihara a könyv. Két teljesen különböző mégis valahol hasonló ember érzelmeit ismerhetjük meg. Felkavaró, és magával ragadó szerelmi történet. Igazi szerelem bontakozik ki a lapokon, amikor a másikért képesek vagyunk feláldozni bármit.
Én 2 nap alatt olvastam ki. Meg értem miért mondta a barátnőm akitől kölcsön kaptam hogy imádja. Nem lehet nem szeretni, és szorítani hogy igenis nekik együtt kell lenniük.
Ha érdekel hogyan talál egymásra két magányos szív és, hogy sikerül-e meg törni a spártai harcost 2000 éve fogva tartó átkot. Akkor olvassátok el az Álomszerető című könyvet, ami a Sötét vágyak vadásza sorozat első kötete.
Mindenkinek merem ajánlani, aki szereti a romantikus történeteket.
Remélem fel keltettem az érdeklődéseteket.
Mivel most kicsit rosszul vagyok és fáj a fejem az Fekete vér beszámolóval majd csak később jövök, de szerintem a héten meg lesz.
Üdv: Bethliz
Ez a könyv hátulján található ajánlás. Ebből a legtöbben egy erotikus jelenetekkel tele tűzdelt tipikus romantikus történet mikor szerelem legyőzi az átkot.
De ez a könyv sokkal több annál. Mély érzelmeket találhatunk meg benne. Grace aki szexuálterapeutaként dolgozik, hiába sikeres munkájában, magán élete elég sivár. Egy régi csalódás után, nagyon meg válogatja kit enged közel magához. Barátnője Selena aki boszorkány, úgy gondolja tökételes ajándék lesz barátnőjének szülinapjára egy szerelmi rabszolga aki egy hónapon át kényezteti és utána talán nyitottabb lesz a férfiak iránt.
Grace nem hisz a hókuszpókuszokban de mivel, kicsit becsíp a szülinapján Selena könnyen rá veszi, hogy idézzék meg Makedóniai Iulianoszt. Grace nem hisz a szemének mikor barátnője távozása után meg jelenik egy csodás testtel meg áldott hitetlen vonzó, meztelen férfi nappalijában. A lány először halálra rémül, majd utána olyan vágy önti el testét amit eddig még soha nem érzett. De józan esze felülkerekedik. nem hódol be a férfi erejének.
Nem tudja mihez kezdhetne vele. Próbálja meg ismerni, és a férfi fokozatosan meg nyitja előtte szívét úgy ahogy eddig senkinek. Mivel Grace végre ember számba veszi és nem akarja kihasznál, egyre mélyebben kötődik a lányhoz. De tudja nem szabd hisz a hónap végén távoznia kell.
Mikor esélyt kap arra, hogy meg törjék az átkot, a lány bár nem akarja hogy kihasználják, bele megy hogy próbálják meg. Ezek után pedig, Iulianosz lehetőséget kap, hogy visszatérjen saját idejébe ha az átok megtörik. Mindennél jobban vágyik a lányra, szinte bele is örül a vágyba, de nem akarja kihasználni mint előtte korábban azt tették.
A közös beszélgetések és együtt töltött idő alatt kölcsönösen egyre mélyebben kezdenek el érezni egymást iránt. De egyikük sem meri bevallani szerelmét a esik iránt. Mindketten félnek ettől a mély érzelemtől.
Grace mégsem adja fel, hogy meg mentse a férfit, de bármennyire szeretné nem meri meg kérni maradjon vele. Iulianosz pedig akármennyire szabadulna nem akarja kihasználni a lányt, mert úgy érzi nem tudna ebben az új világban élni és ha meg is törik az átok akkor is elhagyja szerelmét.
Érzelmek vihara a könyv. Két teljesen különböző mégis valahol hasonló ember érzelmeit ismerhetjük meg. Felkavaró, és magával ragadó szerelmi történet. Igazi szerelem bontakozik ki a lapokon, amikor a másikért képesek vagyunk feláldozni bármit.
Én 2 nap alatt olvastam ki. Meg értem miért mondta a barátnőm akitől kölcsön kaptam hogy imádja. Nem lehet nem szeretni, és szorítani hogy igenis nekik együtt kell lenniük.
Ha érdekel hogyan talál egymásra két magányos szív és, hogy sikerül-e meg törni a spártai harcost 2000 éve fogva tartó átkot. Akkor olvassátok el az Álomszerető című könyvet, ami a Sötét vágyak vadásza sorozat első kötete.
Mindenkinek merem ajánlani, aki szereti a romantikus történeteket.
Remélem fel keltettem az érdeklődéseteket.
Mivel most kicsit rosszul vagyok és fáj a fejem az Fekete vér beszámolóval majd csak később jövök, de szerintem a héten meg lesz.
Üdv: Bethliz
2010. június 24., csütörtök
Saját versecske
Valamelyik este, már fél álomban voltam, amikor megírtam ezt a kis versecskét. Aki csetelt, vagy próbált már neten, esetleg buliban ismerkedni, vagy egyszerűen találkozott már felületes pasival aki csak ágyba akart vinni meg fogja érteni miről írok.
Általában mindig éjszaka kap el az ihlet amikor meg nyugszik körülöttem a világ és elmenekülhetek a sajátomba.
Ha erre jársz és olvasod a verset kérlek írj egy pár szót.
Ha esetleg megtetszik és mással is megosztanád akkor a linket rakd, ki a vers teljesen a sajátom az én érzéseimről szólnak. De bízom bennetek, hogy senki nem lopnál el vagy legalábbis jelzi kitől és honnan van.
Legjobb barátnőm Netty szerint jó szóval várom a ti véleményeteket is.
Üdv. Bethliz
Nem várok....
Nem várok én nagy csodát, csak, hogy végre valaki lásson már,
Nézz ám ez vagyok én, csak egy egyszerű lány, aki arra vár ne csak nézz hanem láss.
Nézz rám és láss meg engem, ne csak a testem hanem a lelkem.
Hiába vagyok erős, a lelkem törékeny kincs, mit mások ezerszer tiportak már, de ha te ezt látod jó úton jársz, és lassan rám találsz.
Nem kell gyémánt és hamis szavak, egy igazi beszélgetés, néhány őszinte szó ennyi csak mit egy lány vár.
De ne hitegess, felesleges, ha csak a testem kell, légy te is erős és mond a szemembe.
Ha nem mered, nem érdemled, ne hidd hogy ez jobban fáj, mint a hamis szavak.
Hitegetsz és lassan szívemhez közeledsz, de nem érdekel más csak a testem.
A végén egyedül leszek, mint összetört szív és lélek, NE bánts kérlek. Csak nézz a szemembe és mond mit vársz. ne hagy magad után egy vérző szívű lányt.
Nem várok mást, csak egy megértő őszinte férfit, aki a testem helyett a lelkemet látja, valakit aki ismer igazán.
Nem várok mást, csak jöjjön valaki aki nem csak nézz hanem lát.
Általában mindig éjszaka kap el az ihlet amikor meg nyugszik körülöttem a világ és elmenekülhetek a sajátomba.
Ha erre jársz és olvasod a verset kérlek írj egy pár szót.
Ha esetleg megtetszik és mással is megosztanád akkor a linket rakd, ki a vers teljesen a sajátom az én érzéseimről szólnak. De bízom bennetek, hogy senki nem lopnál el vagy legalábbis jelzi kitől és honnan van.
Legjobb barátnőm Netty szerint jó szóval várom a ti véleményeteket is.
Üdv. Bethliz
Nem várok....
Nem várok én nagy csodát, csak, hogy végre valaki lásson már,
Nézz ám ez vagyok én, csak egy egyszerű lány, aki arra vár ne csak nézz hanem láss.
Nézz rám és láss meg engem, ne csak a testem hanem a lelkem.
Hiába vagyok erős, a lelkem törékeny kincs, mit mások ezerszer tiportak már, de ha te ezt látod jó úton jársz, és lassan rám találsz.
Nem kell gyémánt és hamis szavak, egy igazi beszélgetés, néhány őszinte szó ennyi csak mit egy lány vár.
De ne hitegess, felesleges, ha csak a testem kell, légy te is erős és mond a szemembe.
Ha nem mered, nem érdemled, ne hidd hogy ez jobban fáj, mint a hamis szavak.
Hitegetsz és lassan szívemhez közeledsz, de nem érdekel más csak a testem.
A végén egyedül leszek, mint összetört szív és lélek, NE bánts kérlek. Csak nézz a szemembe és mond mit vársz. ne hagy magad után egy vérző szívű lányt.
Nem várok mást, csak egy megértő őszinte férfit, aki a testem helyett a lelkemet látja, valakit aki ismer igazán.
Nem várok mást, csak jöjjön valaki aki nem csak nézz hanem lát.
2010. június 22., kedd
Jennifer Weiner: Jó az ágyban Nagydarab nőt szeretni
Ma délután nem sokkal negyed 3 után fejeztem be a könyvet. Eleinte egy erotikus részekkel átszőtt, nagy darab szingli nő szerelmi életére számítottam. Azt tudom hogy annak idején a Joy ajánlásában találtam meg. Pontosan nem emlékszem melyik részt emelték ki. De majd megkeresem és bemásolom.
Nagyon jó könyv ajánlom mindenkinek aki nem elégedett a testével. Jajj nem tudom ti hogy vagytok vele, de én ha befejezek egy könyvek akkor sajnálom. Szívesen visszatérnék a világába. De ez csak akkor lehetséges ha sorozatról van szó. DE sajna jelen esetben nem tudok róla hogy lenne-e folytatása a könyvnek. Pedig érdekelne hogy alakul a fő hő Cannie élete a későbbiekben.
A könyv lehetne egy tipikus szerelmi történet, egy olyan romantikus sztori mikor a hősnő a végén a könyv elején meg ismert pasi karjaiba omlik. De nem ez a könyv más mint a többi. Itt nem azt ismerjük meg hogy hogyan talált egymásra párnap alatt a pár /bár erről is van benne szó/ hanem azt hogy 3 év után a szerelem már nem feltétlen elég, ha nem vagyunk biztosak magunkban. Cannie egy kis szünetett kér barátjától Bruce-től. Bruce persze úgy gondolja itt vége a kapcsolatnak és 3 hónap múlva egy népszerű magazinban ír a lányól Jó az ágyban című rovatban Nagy darab nőt szeretnit címmel. A lány ezen teljesen kiakad. Barátjának ez a bemutatkozó cikke és nem hiszi el hogy ezt teszi vele. Teljesen kiborul és a parkolóban egy csúnya veszekedés utű szakítanak. A lány nem tud túl jutni volt barátján.
Sosem volt elégedett testével, és a cikk után még inkább úgy érzi le kell fogynia. Ezért el megy a Philadelphiai Egyetem Túlsúly és táplálkozási rendellenség ambulanciájára. Részt szeretne venni egy új gyógyszer kísérletében, hogy lefogyjon. Itt ismerkedik a kedves Dr. K.-val.
Cannie írónő, egy újságnál ír Hollywoodi tudósításokat. Munkahelyi van egy őskövület jellegű nő, aki szintén hasonló cikkel fogalakozik, de még Cannie a friss és fiatal hírességekre és újdonságokra specializálódik, addig Gaby gonosz kolléganője, kizárólag a régi filmsztárokra.
Egy riport alkalmával rájön, Hoolywoodban vannak normális emberek, át át múlatott éjszaka után pedig oda adja forgatókönyvét jó barátnőjének, hátha végre filmre viszik.
Cannie életében semmi sem úgy alakul mint ahogy az emberek elvárják és az normális lenne. De kitudja mi a normális nem?
Miután olyasmi történik életében ami az egészet megváltoztathatja nagy döntés elé néz. Továbbra sem tud túljutni a nagyra nőtt kisfiún Brucen miközben neki fel kell nőnie végleg hogy meghozza azokat a döntéseit amik meghatározzák jövőjét. Cannie 28 éves aköny elején. A végén pedig már 29. Van benne depresszió Kaliforniai kiruccanás, találkozás a tini rajongás tárgyával, szerelem, dráma, romantika, boldogság, és mélybe zuhanás. Barátok családi gondok, egy cuki kutya Cöfi. A csalódások és remények tengerében Cannie megismeri magát és rájön hogy néha nem árt segítséget kérni és bízni azokban akik szeretnek minket valamint hogy a megoldás néha az orrunk előtt van és mi nem vesszük észre.
Olvasás közben néha nevettem, hol sírva fakadtam volna, majd vidám voltam és összeszorult a szívem és volt amikor vigyorogtam mint a vadalma.
Remélem fel keltettem az érdeklődéseteket és ti is elolvassátok ezt könyvet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, és akkor az én ajánlásom után következzen a könyvoldalak és a joy ajánlása.
Bookline:
Mi lehet annál szörnyűbb, mint amikor a pasink kövérnek tart? Például ha ezt még meg is írja egy népszerű női magazinban…
„Soha nem felejtem el azt a napot, amikor megtudtam, hogy a barátnőm nehezebb, mint én...
Véletlenül megtaláltam a fogyókúrás naplóját, amelyben feljegyezte, mikor mit evett, mit tervez enni ezután, és hogy megissza-e az előírt 2-3 liter folyadékot naponta. Ott volt a neve. Ott volt a fogyókúrás programban kapott azonosító száma. És ott volt a súlya is, amit, mivel úriember vagyok, nem fogok elárulni. Legyen elég annyi, hogy sokkolóan magas szám volt.
Tudtam, hogy C. nagydarab lány. Nagyobb, mint a tévében látott fürdőruhás modellek, vagy a vígjáték- és kórházi sorozatok légiesen karcsú szereplői. Egyértelműen nagyobb volt, mint bármelyik korábbi barátnőm.
A válla olyan széles, mint az enyém, a kezünk is majdnem egyforma méretű, és a mellétől a hasáig, a csípőjétől a combja domborulatáig csupa édes hullám és hívogató melegség volt. De mások társaságában már nem éreztem magam ilyen kellemesen mellette. A 178 centi magas C., akinek a felépítése leginkább egy nehézsúlyú díjbirkózóéra emlékeztetett, nem tudott észrevétlenül beleolvadni a tömegbe.
Nagydarab nőt szeretni bátor tett a mai világban – sőt, talán hiábavaló is. Mert hiába szerettem C.-t, tudtam, olyasvalaki iránt lángolok, aki nem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szerelmet.”
Cannie Shapiro nem akar hinni a szemének, amikor meglátja, hogy a barátja, Bruce, akivel épp „szünetet tartanak”, ezt írta róla. Amúgy sincs túl jó passzban, az anyja ugyanis váratlanul bejelenti, hogy leszbikus, az egyik kolléganője állandóan fúrja a munkahelyén, ráadásul valóban van egy kis probléma a súlyával…
Egy igazi nő azonban nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Cannie kétségbeesett fogyókúrába kezd, hogy visszaszerezze Bruce-t, és helyreállítsa a saját önbecsülését, ám ezzel olyan eseménysorozatot indít el, amely örökre megváltoztatja az életét…
Jennifer Weiner, a nagy sikerű Egy cipőben és Kismamák pácban szerzőjének első és egyik legsikeresebb műve, amellyel az egész világon berobbant az irodalmi köztudatba. Egy szórakoztató, intelligens, megható és humoros szingliregény azoknak, akik a kliséknél többre vágynak.
Joy:
Mondhatni hogy tapasztalt voltam. Bruce pedig... nem volt az. Érte néhány durva visszautasítás gimnazista korában, amikor még nagyon csúnya volt a bőre, és még nem jött rá, hogy bizonyos típusú lányok megbízhatóan buknak a fűre és a lófarokra. Amikor azon a bizonyos első estén megjelent nálam a hálózsákjával, kockás ingben nem volt már szűz, de még sosem volt igazi kapcsolata, és még soha nem volt szerelmes. Ő álmai asszonyát kereste, míg én, bár nem tiltakoztam volna ha összefutok a nagy Ő-vel, leginkább kedvességre és odafigyelésre vágytam... na jó, igazából szexre. Először a kanapéra ültünk, egymás mellett. Megfogtam a kezét. Hideg volt és nyirkos . Amikor szinte szórakozottan átkaroltam, az övéhez nyomtam a combomat, éreztem hogy remeg. Ez meghatott. Gyengéd és kedves akartam lenni. Mindkét kezét megfogtam, és lehúztam a kanapéról. - Dőljünk le - mondtam. Kézen fogva mentünk a hálószobába, ahol lefeküdt az ágyamra, tágra nyitott szemmel a sötétbe bámulva, egy kicsit úgy, mintha fogorvosi székben ülne. Felkönyököltem és hagytam, hogy néhány szabadon lógó hajtincsem az arcát simogassa. Amikor megcsókoltam a nyakát, olyan ijedten vette a levegőt, mintha megégettem volna, s amikor egy kézzel benyúltam az inge alá, és finoman simogattam mellszőrzetét, az általam hallott leggyengédebb hangon sóhajtotta: - Ó, Cannie!
De rettenetesen csókolt: öles nyelvcsapásokkal nyálazott össze, miközben ajkai az enyémet érintve mintha összeestek volna, és nekem nem maradt más, mint a foga s a bajusza. A keze merev és ügyetlen volt. - Ne mozdulj - suttogtam.
Ne haragudj- súgta vissza csalódottan. - Rosszul csinálom, ugye?
- Ssss - csitítottam, és ajkammal megint a nyakát kényeztettem azon az érzékeny területen., ahol véget ért a szakálla. Egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasát, majd finoman a slicce körül játszadoztam. Semmi. Az oldalához nyomtam a mellem, csókoltam a homlokát, a szemháját, és az orra hegyét, majd újra megpróbáltam. Még mindig semmi. EZ különös volt. Úgy döntöttem, megtanítom neki, hogyan tud boldoggá tenni függetlenül attól, hogy van-e merevedése. Mélyen megérintett, ahogy ez a 185 centis, lófarkas fiú olyan arckifejezéssel feküdt ott, mintha éppen a kivégzésére várna. Lábaimat az övé köré fontam, megfogtam a kezét és becsúsztattam a bugyimba. A szemembe nézett, és elmosolyodott, amikor érezte, ilyen nedves vagyok. Oda vezettem, ahol jól esett, a tenyerembe fogtam a kezét, a testemhez nyomtam az ujjait, megmutattam neki, mit csináljon, és hagytam, hogy érezze, hogyan sóhajtok és nyögök, amikor elmegyek. Aztán újra a nyakába fúrtam az arcomat, majd ajkaimat a füléhez nyomtam. - Köszönöm - suttogtam. Sós ízt éreztem. Izzadtságot? Talán könnyet ? Sötét volt, nem láttam.
Így aludtunk el - én pólóban és bugyiban, köré fonódva, Bruce pedig félig kigombolt ingben, nadrágban és zokniban. Amikor a nap első sugarai beóvakodtak az ablakon, kinyitotuk a szemünket, egymásra néztünk, és úgy éreztük, mintha sokkal régebb óta ismernénk egymást. Mintha sose lettünk volna idegenek.
- Jó reggelt - suttogtam.
- Gyönyörű vagy - válaszolta.
Üdv: Bethliz
Nagyon jó könyv ajánlom mindenkinek aki nem elégedett a testével. Jajj nem tudom ti hogy vagytok vele, de én ha befejezek egy könyvek akkor sajnálom. Szívesen visszatérnék a világába. De ez csak akkor lehetséges ha sorozatról van szó. DE sajna jelen esetben nem tudok róla hogy lenne-e folytatása a könyvnek. Pedig érdekelne hogy alakul a fő hő Cannie élete a későbbiekben.
A könyv lehetne egy tipikus szerelmi történet, egy olyan romantikus sztori mikor a hősnő a végén a könyv elején meg ismert pasi karjaiba omlik. De nem ez a könyv más mint a többi. Itt nem azt ismerjük meg hogy hogyan talált egymásra párnap alatt a pár /bár erről is van benne szó/ hanem azt hogy 3 év után a szerelem már nem feltétlen elég, ha nem vagyunk biztosak magunkban. Cannie egy kis szünetett kér barátjától Bruce-től. Bruce persze úgy gondolja itt vége a kapcsolatnak és 3 hónap múlva egy népszerű magazinban ír a lányól Jó az ágyban című rovatban Nagy darab nőt szeretnit címmel. A lány ezen teljesen kiakad. Barátjának ez a bemutatkozó cikke és nem hiszi el hogy ezt teszi vele. Teljesen kiborul és a parkolóban egy csúnya veszekedés utű szakítanak. A lány nem tud túl jutni volt barátján.
Sosem volt elégedett testével, és a cikk után még inkább úgy érzi le kell fogynia. Ezért el megy a Philadelphiai Egyetem Túlsúly és táplálkozási rendellenség ambulanciájára. Részt szeretne venni egy új gyógyszer kísérletében, hogy lefogyjon. Itt ismerkedik a kedves Dr. K.-val.
Cannie írónő, egy újságnál ír Hollywoodi tudósításokat. Munkahelyi van egy őskövület jellegű nő, aki szintén hasonló cikkel fogalakozik, de még Cannie a friss és fiatal hírességekre és újdonságokra specializálódik, addig Gaby gonosz kolléganője, kizárólag a régi filmsztárokra.
Egy riport alkalmával rájön, Hoolywoodban vannak normális emberek, át át múlatott éjszaka után pedig oda adja forgatókönyvét jó barátnőjének, hátha végre filmre viszik.
Cannie életében semmi sem úgy alakul mint ahogy az emberek elvárják és az normális lenne. De kitudja mi a normális nem?
Miután olyasmi történik életében ami az egészet megváltoztathatja nagy döntés elé néz. Továbbra sem tud túljutni a nagyra nőtt kisfiún Brucen miközben neki fel kell nőnie végleg hogy meghozza azokat a döntéseit amik meghatározzák jövőjét. Cannie 28 éves aköny elején. A végén pedig már 29. Van benne depresszió Kaliforniai kiruccanás, találkozás a tini rajongás tárgyával, szerelem, dráma, romantika, boldogság, és mélybe zuhanás. Barátok családi gondok, egy cuki kutya Cöfi. A csalódások és remények tengerében Cannie megismeri magát és rájön hogy néha nem árt segítséget kérni és bízni azokban akik szeretnek minket valamint hogy a megoldás néha az orrunk előtt van és mi nem vesszük észre.
Olvasás közben néha nevettem, hol sírva fakadtam volna, majd vidám voltam és összeszorult a szívem és volt amikor vigyorogtam mint a vadalma.
Remélem fel keltettem az érdeklődéseteket és ti is elolvassátok ezt könyvet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, és akkor az én ajánlásom után következzen a könyvoldalak és a joy ajánlása.
Bookline:
Mi lehet annál szörnyűbb, mint amikor a pasink kövérnek tart? Például ha ezt még meg is írja egy népszerű női magazinban…
„Soha nem felejtem el azt a napot, amikor megtudtam, hogy a barátnőm nehezebb, mint én...
Véletlenül megtaláltam a fogyókúrás naplóját, amelyben feljegyezte, mikor mit evett, mit tervez enni ezután, és hogy megissza-e az előírt 2-3 liter folyadékot naponta. Ott volt a neve. Ott volt a fogyókúrás programban kapott azonosító száma. És ott volt a súlya is, amit, mivel úriember vagyok, nem fogok elárulni. Legyen elég annyi, hogy sokkolóan magas szám volt.
Tudtam, hogy C. nagydarab lány. Nagyobb, mint a tévében látott fürdőruhás modellek, vagy a vígjáték- és kórházi sorozatok légiesen karcsú szereplői. Egyértelműen nagyobb volt, mint bármelyik korábbi barátnőm.
A válla olyan széles, mint az enyém, a kezünk is majdnem egyforma méretű, és a mellétől a hasáig, a csípőjétől a combja domborulatáig csupa édes hullám és hívogató melegség volt. De mások társaságában már nem éreztem magam ilyen kellemesen mellette. A 178 centi magas C., akinek a felépítése leginkább egy nehézsúlyú díjbirkózóéra emlékeztetett, nem tudott észrevétlenül beleolvadni a tömegbe.
Nagydarab nőt szeretni bátor tett a mai világban – sőt, talán hiábavaló is. Mert hiába szerettem C.-t, tudtam, olyasvalaki iránt lángolok, aki nem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szerelmet.”
Cannie Shapiro nem akar hinni a szemének, amikor meglátja, hogy a barátja, Bruce, akivel épp „szünetet tartanak”, ezt írta róla. Amúgy sincs túl jó passzban, az anyja ugyanis váratlanul bejelenti, hogy leszbikus, az egyik kolléganője állandóan fúrja a munkahelyén, ráadásul valóban van egy kis probléma a súlyával…
Egy igazi nő azonban nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Cannie kétségbeesett fogyókúrába kezd, hogy visszaszerezze Bruce-t, és helyreállítsa a saját önbecsülését, ám ezzel olyan eseménysorozatot indít el, amely örökre megváltoztatja az életét…
Jennifer Weiner, a nagy sikerű Egy cipőben és Kismamák pácban szerzőjének első és egyik legsikeresebb műve, amellyel az egész világon berobbant az irodalmi köztudatba. Egy szórakoztató, intelligens, megható és humoros szingliregény azoknak, akik a kliséknél többre vágynak.
Joy:
Mondhatni hogy tapasztalt voltam. Bruce pedig... nem volt az. Érte néhány durva visszautasítás gimnazista korában, amikor még nagyon csúnya volt a bőre, és még nem jött rá, hogy bizonyos típusú lányok megbízhatóan buknak a fűre és a lófarokra. Amikor azon a bizonyos első estén megjelent nálam a hálózsákjával, kockás ingben nem volt már szűz, de még sosem volt igazi kapcsolata, és még soha nem volt szerelmes. Ő álmai asszonyát kereste, míg én, bár nem tiltakoztam volna ha összefutok a nagy Ő-vel, leginkább kedvességre és odafigyelésre vágytam... na jó, igazából szexre. Először a kanapéra ültünk, egymás mellett. Megfogtam a kezét. Hideg volt és nyirkos . Amikor szinte szórakozottan átkaroltam, az övéhez nyomtam a combomat, éreztem hogy remeg. Ez meghatott. Gyengéd és kedves akartam lenni. Mindkét kezét megfogtam, és lehúztam a kanapéról. - Dőljünk le - mondtam. Kézen fogva mentünk a hálószobába, ahol lefeküdt az ágyamra, tágra nyitott szemmel a sötétbe bámulva, egy kicsit úgy, mintha fogorvosi székben ülne. Felkönyököltem és hagytam, hogy néhány szabadon lógó hajtincsem az arcát simogassa. Amikor megcsókoltam a nyakát, olyan ijedten vette a levegőt, mintha megégettem volna, s amikor egy kézzel benyúltam az inge alá, és finoman simogattam mellszőrzetét, az általam hallott leggyengédebb hangon sóhajtotta: - Ó, Cannie!
De rettenetesen csókolt: öles nyelvcsapásokkal nyálazott össze, miközben ajkai az enyémet érintve mintha összeestek volna, és nekem nem maradt más, mint a foga s a bajusza. A keze merev és ügyetlen volt. - Ne mozdulj - suttogtam.
Ne haragudj- súgta vissza csalódottan. - Rosszul csinálom, ugye?
- Ssss - csitítottam, és ajkammal megint a nyakát kényeztettem azon az érzékeny területen., ahol véget ért a szakálla. Egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasát, majd finoman a slicce körül játszadoztam. Semmi. Az oldalához nyomtam a mellem, csókoltam a homlokát, a szemháját, és az orra hegyét, majd újra megpróbáltam. Még mindig semmi. EZ különös volt. Úgy döntöttem, megtanítom neki, hogyan tud boldoggá tenni függetlenül attól, hogy van-e merevedése. Mélyen megérintett, ahogy ez a 185 centis, lófarkas fiú olyan arckifejezéssel feküdt ott, mintha éppen a kivégzésére várna. Lábaimat az övé köré fontam, megfogtam a kezét és becsúsztattam a bugyimba. A szemembe nézett, és elmosolyodott, amikor érezte, ilyen nedves vagyok. Oda vezettem, ahol jól esett, a tenyerembe fogtam a kezét, a testemhez nyomtam az ujjait, megmutattam neki, mit csináljon, és hagytam, hogy érezze, hogyan sóhajtok és nyögök, amikor elmegyek. Aztán újra a nyakába fúrtam az arcomat, majd ajkaimat a füléhez nyomtam. - Köszönöm - suttogtam. Sós ízt éreztem. Izzadtságot? Talán könnyet ? Sötét volt, nem láttam.
Így aludtunk el - én pólóban és bugyiban, köré fonódva, Bruce pedig félig kigombolt ingben, nadrágban és zokniban. Amikor a nap első sugarai beóvakodtak az ablakon, kinyitotuk a szemünket, egymásra néztünk, és úgy éreztük, mintha sokkal régebb óta ismernénk egymást. Mintha sose lettünk volna idegenek.
- Jó reggelt - suttogtam.
- Gyönyörű vagy - válaszolta.
Üdv: Bethliz
2010. június 21., hétfő
New Moon Dvd
Mint gondolom sokan tudjátok, június 18-án megjelent a New Moon - Új Hold című film szimpla és dupla lemezes extra változatban. Én meg is rendeltem kb 1 héttel korábban, így 18-án meg is kaptam. Eddig csak az extrákat kezdtem el megnézni. Egész pontosan láttam a kimaradt jeleneteket, a bővített jeleneteket, egy Olaszországi forgatásról szóló összefoglalót, a rajongókról valamint a klippeket. Szóval van még hátra bőven.
Jah és tényleg egy storybordtól a filmig részt ahol 2 jelenetet mutattak be egyszerre rajzon és ami lett belőle látható. Érdekes hogy szinte teljesen ugyan azt a jelentett mutatja be, vagyis hogy a rendezőnek sikerült az összes elképzelését pontosan úgy meg valósítani ahogy szerette volna.
A bővített és kimaradt jelentek, hát nem is tudom őszintén nekem egyáltalán nem hiányzik. Az Olaszországi forgatásól és a rajongókról szolo ész nagyon tetszett. A klippekből nem mindegyiknek van képi meg jelenésben köze a filmhez.
Majd elfelejtettem a zenék válogatásáról is csináltak egy videót. Igazán érdekes az ahogyan kiválasztották az együtteseket, felkérték őket egy-egy szám megírására, valamint amikor elmondják az adott szám mit is jelent az együttesnek mit is szerettek volna átadni.
Hát azt hiszem most gyorsan csak ennyi. Majd később még beszámolok a többiről is, de jelenleg leköt az olvasás, ugyan is a dvd-vel együtt könyvet is rendeltem a Bookonline-ról. Nagyon jó könyv bár úgy rémlett vannak benne erotikus jelentek /mert egy joy forró olvasmányok ajánlásban találtam/ nem igen találhatók meg, viszont nagyon érdekes. Szerintem ha befejezem megosztom veletek a véleményem.
Valamint szeretném közölni hogy megjelent az Anita Blake sorozat következő része a Fekete vér magyarul, nekem már meg is van. Ha valakit érdekel irjon szívesen átküldöm. Még nem olvastam de szerintem a jó az ágyban után az lesz a következő.
Remélem fel keltettem az érdeklődéseteket.
Majd elfejtettem, /látjátok hű vagyok a címhez/ ha minden ugy megy ahogy terveztem akkor megyek 30-án Pestre a Westendbe az Eclipse vetítésére ésarról mindeképpen beszámolok hogynaki esetleg nem látja tudja mire számitson, persze hagyok titkokat majd, és ugyanigy tervezem a könyvvekkel is.
"legyetek jók" Üdv: Bethliz
Jah és tényleg egy storybordtól a filmig részt ahol 2 jelenetet mutattak be egyszerre rajzon és ami lett belőle látható. Érdekes hogy szinte teljesen ugyan azt a jelentett mutatja be, vagyis hogy a rendezőnek sikerült az összes elképzelését pontosan úgy meg valósítani ahogy szerette volna.
A bővített és kimaradt jelentek, hát nem is tudom őszintén nekem egyáltalán nem hiányzik. Az Olaszországi forgatásól és a rajongókról szolo ész nagyon tetszett. A klippekből nem mindegyiknek van képi meg jelenésben köze a filmhez.
Majd elfelejtettem a zenék válogatásáról is csináltak egy videót. Igazán érdekes az ahogyan kiválasztották az együtteseket, felkérték őket egy-egy szám megírására, valamint amikor elmondják az adott szám mit is jelent az együttesnek mit is szerettek volna átadni.
Hát azt hiszem most gyorsan csak ennyi. Majd később még beszámolok a többiről is, de jelenleg leköt az olvasás, ugyan is a dvd-vel együtt könyvet is rendeltem a Bookonline-ról. Nagyon jó könyv bár úgy rémlett vannak benne erotikus jelentek /mert egy joy forró olvasmányok ajánlásban találtam/ nem igen találhatók meg, viszont nagyon érdekes. Szerintem ha befejezem megosztom veletek a véleményem.
Valamint szeretném közölni hogy megjelent az Anita Blake sorozat következő része a Fekete vér magyarul, nekem már meg is van. Ha valakit érdekel irjon szívesen átküldöm. Még nem olvastam de szerintem a jó az ágyban után az lesz a következő.
Remélem fel keltettem az érdeklődéseteket.
Majd elfejtettem, /látjátok hű vagyok a címhez/ ha minden ugy megy ahogy terveztem akkor megyek 30-án Pestre a Westendbe az Eclipse vetítésére ésarról mindeképpen beszámolok hogynaki esetleg nem látja tudja mire számitson, persze hagyok titkokat majd, és ugyanigy tervezem a könyvvekkel is.
"legyetek jók" Üdv: Bethliz
2010. június 16., szerda
Díj
Szabályok:
1. Tedd ki a logót! Fent látható
2. Nevezd meg kitől kaptad: Sister
3. Add tovább: Dido_Taylor
Nikcimaci
Mégegszer köszönöm!
Bethliz
2010. június 6., vasárnap
Új cica
Sziasztok!
Tudom ígértem Anitából napról napra való frissítést, de most ez a jó idő el csábított. Mire tegnap mire beértem nagyon elfáradtam főleg mire eljutottam a fürdőbe. Ez van ha sokan vagyunk.
Ma pedig annyi dolgom volt hogy csuda, nem is volt időm napozni.
Viszont ma voltam az új kis cicánkért és ez annyira feldobta a napom, mert eddig kicsit depi voltam tegnap este óta. Gondoltam megosztom veletek milyen édes drága cicám van. Igaz kertes házban lakom, de mivel szobatiszta és van két kutyánk egy ideig bent van. Most épp alszik. Nem akárhol drágám kibérelte a papucsom. Kb7-8 hetes kisfiú, Tigrisnek neveztük el mert olyan édes csíkjai vannak már ahol nem fehér.
Csináltam egy képet róla ahogy alszik a papucsomban.
Holnap megpróbálom hozni az új Anita idézeteket. Bár lehet másról fogok írni. Még attól függ mennyi dolgom és milyen idő lesz. De Ígérem lesz új Anita még a most következő héten.
Addig is legyetek rosszak!!!!
Üdv.: Bethliz
2010. június 4., péntek
Anita idézetek 3.
Igaz hogy az oldal változott, de azért az Anita kedvenc idézeteim részt befejezem.
A sorban következő könyv a 7. Égő Áldozatok.
Itt fejből van jó pár rész amit eltudnék mondani. Nah de nézzük szépen sorban ahogy szoktuk.
Az tuti hogy itt a 7. fejezet ez első kedvenc részem, olvasom hogy melyiket is szedném ki, de az egész nagyon tuti, vannak benne romantikus, vicces részek. Itt végül meg ismerhetjük hogyan alakul Anita és Jean-Claude kapcsolata. Azért pár vicces részt kiszedek ebből az éttermes részből.
Annyi tűsarok és kisestélyi nélkül töltött év után Jean-Claude egyetlen hónap alatt megtanított arra, amire a mostohaanyám húsz év alatt képtelen volt.
Felemelkedett a székből, és én még ezt se bántam, bár egyszer, az ősidőkben totál kiakasztottam egy gólyabálpartneremet azzal, hogy mindahányszor felpattant ültéből, hogy üdvözöljön egy lányt az asztalunknál, én is felálltam. Na ja, egyrészt azóta lekvárabb lettem, másrészt így végre többet láthattam Jean-Claude szereléséből.
A nadrágját puha, fekete lenvászonból szabták. Ránc nélkül, tökéletesen simult a bőrére, olyan szorosan, hogy semmi más nem lehetett a nadrág alatt, csak ő. Fekete, térdig érő csizma feszült a lábszárára gyűrött, kreppszerű szattyánbőrből.
Felém indult. Én csak álltam, és figyeltem, ahogy könnyed eleganciával közeledik, szinte siklik. Valahol a lelkem mélyén még mindig tartottam tőle. Talán nem is tőle, hanem magamtól; attól, hogy mennyire meg vagyok vadulva érte. Olyan voltam, mit nyuszi a reflektorfényben: csak álltam dermedten, és vártam, hogy végigmenjen rajtam a fél hatos gyors. Vajon a nyuszi szíve is egyre gyorsabban dobog, ahogy közeledik a fényszóró? Vajon a lélegzete elakad valahol félúton a torkában? Vajon érzi a karmos ujjú halál mohó hívását, miközben ott áll bamba képpel – vagy csak ott áll bamba képpel?
Jean-Claude a derekam köré fonta a karját, és közel húzott magához.
Legyen valami olvasni való a könyvben is a jelent végét nem írom ki
– Na jó, akkor talán megtárgyalhatnánk végre a vacsikoncepciódat – javasoltam.
– Ez úgy hangzik, mintha valami kínos kötelességen kellene túlesnünk.
Sóhajtottam. – Tudod, mikor még nem ismertelek, úgy gondoltam, hogy csak azért tömi a fejét az ember, hogy ne haljon éhen. Sose lesz a heppem a kaja, ahogy neked. Ez valóságos kultusz nálad.
– Ma petite, ne dimenzionáljuk túl a dolgot.
– Na jó, akkor hobbi.
Elgondolkodóan biccentett. – Ezzel még talán hajlandó vagyok kiegyezni.
– Szóval, bökd már ki végre, mit választottál az étlapról! Aztán majd közelítjük az álláspontokat.
– Csak annyit kérek, hogy kóstolj bele abba, amit rendelek. Nem kell az egészet megenned.
– Na nem, nincs több kóstolgatásos szar! Már így is felszedtem jó pár kilót, pedig én nem szoktam hízni!
– Két kilót szedtél magadra, én legalábbis így tudom. Bevallom neked őszintén, hogy bár égen-földön kerestem ezt a fantom két kilót, sehol sem találtam. Egyébként ezzel a testsúlyod összesen ötven kilóra nőtt, vagy tévedek?
– Nem tévedsz.
– Ó, ma petite, én a helyedben már rég a föld alá süllyedtem volna szégyenemben.
Ez egy nagyon poénos rész szerintem mit gondoltok?
A vacsora vége már a 8. fejezetben van. Szintén tetszetős.
A desszert málnás-csokis túrótorta volt. Hármas slusszpoén minden kalória-szegény vacsora végére. Az igazat megvallva, jobb’ szeretem a natúr túrótortát. A csoki meg a gyümölcs – persze az epret kivéve – totál összekutyulja a tiszta tejszínestúró-ízt. De Jean-Claude-nak ez a legújabb kedvence, és egyébként is a desszert vette át a bor helyét, amit én egyáltalán nem voltam hajlandó rendelni. Gyűlölöm az alkohol ízét. Szóval maradt a Jean-Claude-féle desszert. Mellesleg az étterem nem is tartott sima túrótortát. Valószínűleg nem lett volna nekik elég avantgárd.
Hősiesen benyomtam az egészet az utolsó dizájnos csokiforgácsig, aztán nyögve félretoltam a tányért. Totál tele voltam. Jean-Claude két karja az asztalon feküdt, fejét összefont karján nyugtatta. Csukott szemmel, szinte aléltan ízlelgette az utolsó falatokat. Álmosan rám pislogott, mintha transzból ébredne. Amikor végre megszólalt, az állát a karjára támasztotta. – Meghagytál egy kis tejszínhabot, ma petite.
– Mindjárt kipukkadok – nyögtem.
– Ez valódi tejszínhab. Elolvad a nyelveden, és szinte magától lesiklik a szájpadlásodon; még nyelni se kell.
Megráztam a fejem. – Elég volt. Ha még egy falatot eszem, itt helyben kidobom a taccsot.
Hosszú, fájdalmas sóhajt hallatott, és kiegyenesedett a széken. – Vannak éjszakák, amikor igazán kétségbe ejtesz, ma petite.
Elvigyorodtam. – Most, hogy mondod, néha te is engem.
Apró meghajlással válaszolt. – Touche, ma petite. Touche.
22. fejezet.
– Ja. – A csipogó megint felbrekegett. Dolph kurva türelmetlen tud lenni. – Mennem kell, Jean-Claude.
– Menj csak! Én sem késlekedem tovább.
– Helyes. Várj!
– Igen, ma petite?
– Ugye, nem a Cirkuszban akarsz velük tárgyalni? Nem örülnék, ha egyedül mennél oda.
– Inkább telefonálok, ha ez téged megnyugtat.
– Az tényleg megnyugtatna.
– Nem bízol bennük?
– De nem ám!
– Le a kalappal a bölcsességed előtt.
– Gyanakvást akartál mondani, nem?
– Talán. És mi legyen, ha nem hajlandók telefonon egyezkedni? – kérdezte kíváncsian.
– Akkor hagyd az egészet a francba!
– Mintha az előbb azt mondtad volna, az életedet is kockára tennéd értük.
– De azt egy szóval sem mondtam, hogy a tiédet is.
– Ah! – Hallottam, hogy mosolyog a bajsza alatt. – Je t’aime, ma petite.
– Én is szeretlek – feleltem.
Ez mint látható egy telefon beszélgetés kb ennyi az egész fejezet (mármint duma) De szerintem ebben a végében látszik hogy Anita kezd egyre jobban kötődni Jean-Claudehoz.
31. fejezet
Jean-Claude üzenteket hagy Anita lakásán.
Jean-Claude itt is ügyködött, de korántsem olyan feltűnően. A szoba távoli sarkában volt egy zárt erkély párnázott ülőkével, amit elleptek a plüsspingvinjeim. De az ágy közepén trónolt egy vadiúj gyalogcsőrös bazinagy csokornyakkendővel, és egy kártyával a pocakján. Meg némi betonporral a szőrös fején.
A fúró hirtelen elhallgatott. – Na mi lesz, nem olvasod el? Nem taposhatsz ilyen durván a lelkébe.
Gyilkos pillantást vetettem rá. Ingerültséget láttam megvillanni a szemében, még valami mást. Valamit, amit nem értettem. Talán addig jó nekem, amíg nem értem. Az ölembe kaptam a pingvint, leporoltam, és háttal mindenkinek kinyitottam a borítékot. Richard tekintete bökte a hátamat.
„Hogy legyen hálótársad akkor is, ha nem vagyok melletted.” Az aláírás egyetlen nagyvonalú J. Visszalöktem a kártyát a borítékba, és a hónom alá kaptam a pingvint. Richard arckifejezése olyan semmitmondó volt, hogy majdnem megtapsoltam. Üres szemmel bambultunk egymásra. Baromi jól bírtam cérnával. Ő kevésbé. Nyers düh öntötte el az arcát, szavakkal kifejezhetetlen érzések robbanásközeli egyvelege
Ez az első, pár mondat kimarad.
Kihasználtam a patthelyzet áldásos helyzetét, és leviharzottam a földszinti fürdőszobába, hogy átöltözzek. Ez a legnagyobb fürdőszoba a házban, és egyben a kedvencem, mert a közepén egy padlóba süllyesztett márványkád díszeleg. Na jó, műmárvány. Nem olyan nagyszabású, mint Jean-Claude-é a Kárhozottak Cirkuszában, de hasonló Hófehér gyertyák sorakoztak több sorban a kád két végében. Érintetlenül. A napnyugtára vártak. Beleszagoltam a levegőbe. Borsmenta. Imádja az illatgyertyákat, amiknek kajaszaga van. Akárhogy tagadja, a kulinária kultusz nála, és kész.
Az egyik karcsú, ezüst gyertyatartó talpának támasztva apró, fehér boríték állt. Ez is kézzel mentett papír. A borítékra nem írtak semmit, de volt egy megérzésem. Kinyitottam. „Ha kettesben volnánk, ma petite, napszálltakor meggyújthattad volna az összesét, és én örömmel csatlakoztam volna hozzád. Je reve de toi” Rólad álmodom. Ezt nem írta alá. A nagyképű hólyag. Ha lehet hinni neki, én vagyok az első nő majd’ négyszáz év óta, aki visszautasította. És végül én is behódoltam. Szar ügy. Hát, nehéz lenne nem-nagyképű-hólyagnak lenni ilyen tuti referenciákkal. Eljátszottam a gondolattal, hogy megtöltőm a kádat, meggyújtom a gyertyákat, és meztelenül csöpögve várom, hogy fölkeljen... Hmm. Nagyon-nagyon csábító ötlet. De a ház padlásig van vendégekkel, és ha Richard itt tölti az éjszakát, nem árt, ha fegyelmezzük magunkat.
Még mindig ugyan az a fejezet
Az én belvárosi léptékű, nyomi reggelizőasztalkám úgy festett a dobogó közepén, mint valami szükségmegoldás. Már a nagy váza virágtól tele lett.
A virágok se voltak itt tegnap.
Nem kellett megszámolnom, hogy tudjam, tizenkét fehér rózsa közepén virít az egy szál vörös. Jean-Claude évek óta küldözget nekem rózsacsokrokat. Amióta lefeküdtünk egymással, a tucattal mindig jön egy tizenharmadik is. Karmazsin- vagy bíborvörös. A szenvedély színe a hófehér józanság közepén. Ehhez nem kellett kártya.
Kicsit lejjebb
A retró kávédarálóm mellett csillogó-villogó kávéfőző tornyosult, mellette fehér kártya. Belekortyoltam a kávéba, és szórakozottan kinyitottam. „Hogy valami felmelegítsen, és betöltse ezt az üresen árválkodó cuisine-t.” Francia nyelvlecke kezdőknek, ötödik fejezet. Cuisine, egyenlő konyha. Mindig ezt játssza velem. Már több mint egy évszázada él ebben az országban, de még mindig előszeretettel kever francia szavakat az angolba, főleg a leveleiben. A beszéde tökéletes, de egy idegen nyelvet beszélni mindig könnyebb, mint írni. Vagy inkább így akar francia nyelvleckéket adni nekem. Ha igen, bevált a taktika. Ír egy kártyát tele ismeretlen szavakkal, én meg addig koslatok utána és nyaggatom, amíg elárulja, mit jelentenek. Eleinte baromi kellemes, amikor az ember fülébe francia semmiségeket susognak, de egy idő után jó lenne tudni, miről van szó. Más jellegű leckéket is ad nekem, de azokat inkább nem részletezem.
43. fejezet
Tetszik hogy annak ellenére Anita mekkora galibát okozott megint Jean-Claude mégsem cseszegeti. Ebből látszik mennyire ismeri.
– Majd értesítelek a fejleményekről.
– Ó, ne fáradj! Biztos vagyok benne, hogy az Utazó részletesen beszámol majd nekem a tárgyalásotokról.
– Ez azt jelenti, hogy megint bajba keverlek?
– Már most is bajban vagyunk, ma petite. Ennél nagyobb slamasztikába nemigen kerülhetünk.
– Ezt vigasztalásnak szántad? – érdeklődtem.
– Un peu – felelte.
– Úgy érted, kicsit. Ugye? – Francia nyelvlecke, hatodik fejezet.
– Oui, ma petite. Vous dispose a apprendre.
– Na, állj le gyorsan! – figyelmeztettem.
– Ahogy akarod – felelte, aztán lélekcsiklandozó suttogássá halkította a hangját. – Mondd csak, mit csináltál, amikor felébredtem?
Már majdnem sikerült a jótékony feledés homályába süllyesztenem a kórházi közjátékot. Most viszont olyan erővel törtek rám az emlékek, hogy vörös lett a fejem, mint a cékla. – Semmit.
– Nem, nem, ma petite, ez helytelen válasz. Valamit egészen biztosan csináltál.
– Stephen és Nathaniel megérkeztek már?
– Meg bizony.
– Frankó. Akkor majd később beszélünk.
– Ezt értsem úgy, hogy nem válaszolsz a kérdésemre?
– Ezt értsd úgy, hogy nincs olyan tömör és velős válaszom, amitől ne érezném magam útszéli cafkának. A hosszabb verzióra meg momentán nincs időm. Szóval egyelőre altassuk a témát, oké?
– Akár a világ végezetéig várok, ha szívem hölgye arra kér.
– Tartogasd a retró dumáidat másnak, Jean-Claude!
– Ha szerencsét kívánok, az megfelel?
– Talán.
– Nincs mit szégyellned azon, hogy nő vagy, Anita. Ez korántsem olyan ijesztő, mint ahogy gondolod.
– Próbáld ki, aztán megbeszéljük, oké? – Levágtam a kagylót.
48. fejezet
Itt elég sokat ki másolok de kell a teljes képhez és akkor már nem is kell külön magyarázat.
A sötétség testhez álló, ólomszürke muszlinruhában talált. Arcpirítóan lenge és rövid darab volt, szögletes kivágású és japán ujjas, önmagában mintás, áttetsző anyagból, amit finom, áttört hímzés borított. Sötétszürke combharisnyát vettem alá, ami majdnem összeért színben tökéletesen harmonizáló szaténalsóm madeiracsipke-szegélyével. Na igen, a harisnya egy számmal nagyobb volt a kelleténél. Jean-Claude szerezte be, és jó oka volt rá, hogy pont ilyet vegyen. Kivételesen egyet kellett értenem vele, mert alapból kurta piskótáimon a hosszabb cuccok tényleg előnyösebben állnak. Ha lett volna időnk egy rövid pásztorórára, szívesen megnéztem volna az arcát, amikor semmi sincs rajtam, csak a harisnya. De persze nem volt időnk.
Élből megvétóztam a szatén tűsarkút, amit a ruhához csináltatott méret után. Helyette a jól bejáratott fekete körömcipőmbe bújtam. Ez persze közel sem olyan über-elit, és talán nem is sokkal kényelmesebb, viszont a sarka elég lapos, hogy futni tudjak benne, vagy akár ájuldozó vérleopárdokat cipelni, ha a szükség úgy hozza.
– A testet öltött tökély vagy, ma petite. A cipőt kivéve.
– Hagyjál lógva! – fortyantam fel. – Örülj, hogy felvettem a selyemalsót meg a harisnyatartót. Határozottan kretén dolog, ha az embernek már az öltözködésnél is arra kell gondolnia, hogy az egész társaság jó eséllyel az ő bugyiját fogja stírölni.
– Az adott szó erejéről és a felelősségről tartottál nagyelőadást az Utazónak, ma petite. Nos, ma éjjel megfizetjük a leopárdembereid árát. Talán már megbántad, hogy elhamarkodott ígéreteket tettél?
A sínbe szorított, holtsápadt Gregory azóta is a hálószobámban jajgatott két ájulás között. Vivian a vendéghálóban feküdt párnákra feldúcolva, és a szavát sem lehetett venni.
– Nem, nem bántam meg.
– Akkor hívjuk össze a többieket, aztán útra fel!
Persze esze ágában sem volt megmozdulni. Hason feküdt a fehér kanapén, állát karba tett kezére támasztotta, fekete szattyánbőr csizmás lábszárát összefonta a levegőben. Tökéletesen kiszámított, hatásvadász póz volt. Ezt a szerelést már láttam rajta azelőtt, mégsem kopott meg az újdonság varázsa. Imádtam a ruháit. Imádtam figyelni, ahogy öltözködik. És ahogy vetkőzik.
– Mi jár a fejedben? – kérdeztem. Legjobb védekezés a támadás.
– Azt kívánom, bárcsak ne kellene elmennünk ma éjjel. Ha kettesben maradhatnánk, egyik ruhadarabot a másik után fejteném le rólad, lassan és élvezettel, hogy felfedhessem a tested minden apró titkát.
Már a szavaitól is haptákba vágta magát a gyomorszájam.
– Jól hangzik. – Aprólékos gonddal lesimítottam a szoknyámat, nehogy összegyűrődjön, aztán letérdeltem a kanapé mellé. Erre a fajta óvintézkedésre kivételesen nem ő tanított meg, hanem még Blake nagyi hosszú évek vasárnapi miséin, ahol az ember öltözékének ezerszázalékos kifogástalansága nagyságrendekkel lényegesebb volt, mint maga az istentisztelet. A kanapéra támasztottam az állam. A hajam renitens tincsei megcirógatták a kezét, és szemtelenül az arcába göndörödtek.
– A te alsóneműd is van olyan szívdöglesztő, mint az enyém? – kérdeztem vigyorogva.
– Vadselyem – suttogta puhán a hajamba.
Olyan plasztikusan háromdimenziós emlékképek sora pergett le előttem, hogy majdnem belevörösödtem. A teste érintése a vastag anyagon keresztül, a vadselyem semmi máshoz nem hasonlítható lágy tapintása az ágyéka keménységén... Hmm. Be kellett hunynom a szemem, túlságosan is az arcomra voltak írva a gondolataim. Odahajolt hozzám, és megcsókolta a homlokomat. Amikor megszólalt, az ajka még mindig a bőrömhöz ért. – A gondolataid elárulnak, ma petite.
Lassan felemeltem a fejem, hogy a szája végigcirógassa az arcomat. Teljesen mozdulatlan maradt, amíg az ajkaink össze nem értek. A nyelve becsusszant, a szája mohón az enyémre tapadt.
– Csak nem zavarok? – Az ismerős hang olyan közel csattant fel, hogy ösztönösen elhúzódtam Jean-Claude-tól. Richard tornyosult fölöttünk, mint egy testet öltött viharfelhő. Nem hallottam, hogy bejött volna. Vajon Jean-Claude hallotta? Naná, hogy hallotta! Egyetlen pillanatra sem hagyná magát annyira sodortatni a szenvedély hevével, hogy valaki meglephesse. Valahogy nem hiszek benne, hogy önmagamban elég figyelemelterelő erőt képviselnék. Gyenge lábakon álló önbizalom. Hogy pszichológushoz ne rohanjak!
Hátraültem a sarkamra, és Richardra pislogtam. Fekete farmerkabátban volt, hosszú haját szoros fonatba kötötte. Tiszta, határozott vonásai akkor válnak igazán karakteressé, amikor az öntörvényű sörényt hátrafogja az arcából. Öntelt vigyort villantott rám. Láthatólag élvezte, hogy rájátszhat egy kicsit a hatásra. Jean-Claude lustán felült a kanapén, a száján elkenődött vörös rúzs éles kontrasztot alkotott porcelánfehér bőrével. Majdnem úgy nézett ki mintha vér lett volna. A nyelvét lassan, elégedetten végigfuttatta a felső ajkán. A szemét mindvégig rajtam tartotta, de az előadás egyértelműen Richardnak szólt. Egyszerre voltam hálás és zabos. Richard paréj volt velem, hát ő is paréj volt Richarddal. De persze heccelte is, és jó mélyen beledörgölte azt a bizonyos közmondásos sót a közmondásos sebbe.
Richard arca pokolian elsötétült, már rá se mertem nézni. – Állj le, Jean-Claude – mondtam végül. – Ennyi elég volt!
Jean-Claude láthatólag jól szórakozott. – Ahogy óhajtod, ma petite.
Ezúttal álltam Richard tekintetét. Az én arcomban is lehetett valami nyers és véresen barbár, mert megpördült a tengelye körül, és kiviharzott a szobából.
– Most menj, és frissítsd fel az ízletes rúzsodat, ma petite. Azután indulnunk kell. – A hangjában szinte tapintható volt a melankólia, ahogy máskor az öröm vagy a vágy.
A kezembe vettem a kezét, és gyengéden az ajkamhoz emeltem. – Még mindig ennyire tartasz tőlük? Azután is, hogy együtt fordultatok a nyilvánossághoz? Ha azt terveznék, hogy megölnek minket, nem jelentek volna meg veled a kamerák előtt. – Végigcirógattam a combját.
Ez az egyik kedvenc részem és a legerotikusabb ebben a részben.
50. fejezet
Jean-Claude vállára dőltem, és behunytam a szemem. – Vigyél el innen, mielőtt elkezdik. Herótom van a mágiától. – Segített felállni, de a lábam valahogy nem akart engedelmeskedni. Felnyalábolt, mint egy zsákot. Csak állt mozdulatlanul, és várt, hogy mikor üvöltöm le a fejét.
A nyaka köré fontam a karom. – Mire vársz még?
Mosoly terült szét az arcán, gyönyörű, édes mosoly. – Már olyan régóta vágyom erre a pillanatra.
Dorombolt a lelkem, hogy végre a karjában cipel.
Rövid, de szerintem nem kell magyarázkodni.
Végül pedig az 53. fejezetből
Jean-Claude és én végre felavattuk a fürdőkádat az új kérómban. Fehér gyertyák égtek mindenütt, és én órák hosszat figyeltem az apró fényecskék táncát a szemében. Már amikor épp’ bírtam bármire is figyelni. Két tucat vérvörös rózsa szirmai úsztak a vízen. Erre jöttem haza egyik éjjel hajnali három magasságában. Hajnalig hancúroztunk, aztán bedugtam az ágyamba. Egészen addig virrasztottam mellette, amíg totál kihűlt a teste, és kaptam egy kisebbfajta idegösszeomlást.
Ez egy kis lezárás, de azért édes.
Nah mára ennyi, szinte újra olvasom a könyveket amikor ki írom mi a kedvenc részem.
Holnap megpróbálok jönni egy újabb adaggal. Bár a kövi 2 könyvből nem nagyon van kedvenc legalábbis nem sok. De majd igyekszem hozni a szintet.
Azért szerintem mindenki rájött aki olvasta miért. Igen szinte csak Jean-Claudeddal közösek a kedvenceim. De ez később majd változik. Majd meglátjátok.
Üdv Mindenkinek Bethliz
A sorban következő könyv a 7. Égő Áldozatok.
Itt fejből van jó pár rész amit eltudnék mondani. Nah de nézzük szépen sorban ahogy szoktuk.
Az tuti hogy itt a 7. fejezet ez első kedvenc részem, olvasom hogy melyiket is szedném ki, de az egész nagyon tuti, vannak benne romantikus, vicces részek. Itt végül meg ismerhetjük hogyan alakul Anita és Jean-Claude kapcsolata. Azért pár vicces részt kiszedek ebből az éttermes részből.
Annyi tűsarok és kisestélyi nélkül töltött év után Jean-Claude egyetlen hónap alatt megtanított arra, amire a mostohaanyám húsz év alatt képtelen volt.
Felemelkedett a székből, és én még ezt se bántam, bár egyszer, az ősidőkben totál kiakasztottam egy gólyabálpartneremet azzal, hogy mindahányszor felpattant ültéből, hogy üdvözöljön egy lányt az asztalunknál, én is felálltam. Na ja, egyrészt azóta lekvárabb lettem, másrészt így végre többet láthattam Jean-Claude szereléséből.
A nadrágját puha, fekete lenvászonból szabták. Ránc nélkül, tökéletesen simult a bőrére, olyan szorosan, hogy semmi más nem lehetett a nadrág alatt, csak ő. Fekete, térdig érő csizma feszült a lábszárára gyűrött, kreppszerű szattyánbőrből.
Felém indult. Én csak álltam, és figyeltem, ahogy könnyed eleganciával közeledik, szinte siklik. Valahol a lelkem mélyén még mindig tartottam tőle. Talán nem is tőle, hanem magamtól; attól, hogy mennyire meg vagyok vadulva érte. Olyan voltam, mit nyuszi a reflektorfényben: csak álltam dermedten, és vártam, hogy végigmenjen rajtam a fél hatos gyors. Vajon a nyuszi szíve is egyre gyorsabban dobog, ahogy közeledik a fényszóró? Vajon a lélegzete elakad valahol félúton a torkában? Vajon érzi a karmos ujjú halál mohó hívását, miközben ott áll bamba képpel – vagy csak ott áll bamba képpel?
Jean-Claude a derekam köré fonta a karját, és közel húzott magához.
Legyen valami olvasni való a könyvben is a jelent végét nem írom ki
– Na jó, akkor talán megtárgyalhatnánk végre a vacsikoncepciódat – javasoltam.
– Ez úgy hangzik, mintha valami kínos kötelességen kellene túlesnünk.
Sóhajtottam. – Tudod, mikor még nem ismertelek, úgy gondoltam, hogy csak azért tömi a fejét az ember, hogy ne haljon éhen. Sose lesz a heppem a kaja, ahogy neked. Ez valóságos kultusz nálad.
– Ma petite, ne dimenzionáljuk túl a dolgot.
– Na jó, akkor hobbi.
Elgondolkodóan biccentett. – Ezzel még talán hajlandó vagyok kiegyezni.
– Szóval, bökd már ki végre, mit választottál az étlapról! Aztán majd közelítjük az álláspontokat.
– Csak annyit kérek, hogy kóstolj bele abba, amit rendelek. Nem kell az egészet megenned.
– Na nem, nincs több kóstolgatásos szar! Már így is felszedtem jó pár kilót, pedig én nem szoktam hízni!
– Két kilót szedtél magadra, én legalábbis így tudom. Bevallom neked őszintén, hogy bár égen-földön kerestem ezt a fantom két kilót, sehol sem találtam. Egyébként ezzel a testsúlyod összesen ötven kilóra nőtt, vagy tévedek?
– Nem tévedsz.
– Ó, ma petite, én a helyedben már rég a föld alá süllyedtem volna szégyenemben.
Ez egy nagyon poénos rész szerintem mit gondoltok?
A vacsora vége már a 8. fejezetben van. Szintén tetszetős.
A desszert málnás-csokis túrótorta volt. Hármas slusszpoén minden kalória-szegény vacsora végére. Az igazat megvallva, jobb’ szeretem a natúr túrótortát. A csoki meg a gyümölcs – persze az epret kivéve – totál összekutyulja a tiszta tejszínestúró-ízt. De Jean-Claude-nak ez a legújabb kedvence, és egyébként is a desszert vette át a bor helyét, amit én egyáltalán nem voltam hajlandó rendelni. Gyűlölöm az alkohol ízét. Szóval maradt a Jean-Claude-féle desszert. Mellesleg az étterem nem is tartott sima túrótortát. Valószínűleg nem lett volna nekik elég avantgárd.
Hősiesen benyomtam az egészet az utolsó dizájnos csokiforgácsig, aztán nyögve félretoltam a tányért. Totál tele voltam. Jean-Claude két karja az asztalon feküdt, fejét összefont karján nyugtatta. Csukott szemmel, szinte aléltan ízlelgette az utolsó falatokat. Álmosan rám pislogott, mintha transzból ébredne. Amikor végre megszólalt, az állát a karjára támasztotta. – Meghagytál egy kis tejszínhabot, ma petite.
– Mindjárt kipukkadok – nyögtem.
– Ez valódi tejszínhab. Elolvad a nyelveden, és szinte magától lesiklik a szájpadlásodon; még nyelni se kell.
Megráztam a fejem. – Elég volt. Ha még egy falatot eszem, itt helyben kidobom a taccsot.
Hosszú, fájdalmas sóhajt hallatott, és kiegyenesedett a széken. – Vannak éjszakák, amikor igazán kétségbe ejtesz, ma petite.
Elvigyorodtam. – Most, hogy mondod, néha te is engem.
Apró meghajlással válaszolt. – Touche, ma petite. Touche.
22. fejezet.
– Ja. – A csipogó megint felbrekegett. Dolph kurva türelmetlen tud lenni. – Mennem kell, Jean-Claude.
– Menj csak! Én sem késlekedem tovább.
– Helyes. Várj!
– Igen, ma petite?
– Ugye, nem a Cirkuszban akarsz velük tárgyalni? Nem örülnék, ha egyedül mennél oda.
– Inkább telefonálok, ha ez téged megnyugtat.
– Az tényleg megnyugtatna.
– Nem bízol bennük?
– De nem ám!
– Le a kalappal a bölcsességed előtt.
– Gyanakvást akartál mondani, nem?
– Talán. És mi legyen, ha nem hajlandók telefonon egyezkedni? – kérdezte kíváncsian.
– Akkor hagyd az egészet a francba!
– Mintha az előbb azt mondtad volna, az életedet is kockára tennéd értük.
– De azt egy szóval sem mondtam, hogy a tiédet is.
– Ah! – Hallottam, hogy mosolyog a bajsza alatt. – Je t’aime, ma petite.
– Én is szeretlek – feleltem.
Ez mint látható egy telefon beszélgetés kb ennyi az egész fejezet (mármint duma) De szerintem ebben a végében látszik hogy Anita kezd egyre jobban kötődni Jean-Claudehoz.
31. fejezet
Jean-Claude üzenteket hagy Anita lakásán.
Jean-Claude itt is ügyködött, de korántsem olyan feltűnően. A szoba távoli sarkában volt egy zárt erkély párnázott ülőkével, amit elleptek a plüsspingvinjeim. De az ágy közepén trónolt egy vadiúj gyalogcsőrös bazinagy csokornyakkendővel, és egy kártyával a pocakján. Meg némi betonporral a szőrös fején.
A fúró hirtelen elhallgatott. – Na mi lesz, nem olvasod el? Nem taposhatsz ilyen durván a lelkébe.
Gyilkos pillantást vetettem rá. Ingerültséget láttam megvillanni a szemében, még valami mást. Valamit, amit nem értettem. Talán addig jó nekem, amíg nem értem. Az ölembe kaptam a pingvint, leporoltam, és háttal mindenkinek kinyitottam a borítékot. Richard tekintete bökte a hátamat.
„Hogy legyen hálótársad akkor is, ha nem vagyok melletted.” Az aláírás egyetlen nagyvonalú J. Visszalöktem a kártyát a borítékba, és a hónom alá kaptam a pingvint. Richard arckifejezése olyan semmitmondó volt, hogy majdnem megtapsoltam. Üres szemmel bambultunk egymásra. Baromi jól bírtam cérnával. Ő kevésbé. Nyers düh öntötte el az arcát, szavakkal kifejezhetetlen érzések robbanásközeli egyvelege
Ez az első, pár mondat kimarad.
Kihasználtam a patthelyzet áldásos helyzetét, és leviharzottam a földszinti fürdőszobába, hogy átöltözzek. Ez a legnagyobb fürdőszoba a házban, és egyben a kedvencem, mert a közepén egy padlóba süllyesztett márványkád díszeleg. Na jó, műmárvány. Nem olyan nagyszabású, mint Jean-Claude-é a Kárhozottak Cirkuszában, de hasonló Hófehér gyertyák sorakoztak több sorban a kád két végében. Érintetlenül. A napnyugtára vártak. Beleszagoltam a levegőbe. Borsmenta. Imádja az illatgyertyákat, amiknek kajaszaga van. Akárhogy tagadja, a kulinária kultusz nála, és kész.
Az egyik karcsú, ezüst gyertyatartó talpának támasztva apró, fehér boríték állt. Ez is kézzel mentett papír. A borítékra nem írtak semmit, de volt egy megérzésem. Kinyitottam. „Ha kettesben volnánk, ma petite, napszálltakor meggyújthattad volna az összesét, és én örömmel csatlakoztam volna hozzád. Je reve de toi” Rólad álmodom. Ezt nem írta alá. A nagyképű hólyag. Ha lehet hinni neki, én vagyok az első nő majd’ négyszáz év óta, aki visszautasította. És végül én is behódoltam. Szar ügy. Hát, nehéz lenne nem-nagyképű-hólyagnak lenni ilyen tuti referenciákkal. Eljátszottam a gondolattal, hogy megtöltőm a kádat, meggyújtom a gyertyákat, és meztelenül csöpögve várom, hogy fölkeljen... Hmm. Nagyon-nagyon csábító ötlet. De a ház padlásig van vendégekkel, és ha Richard itt tölti az éjszakát, nem árt, ha fegyelmezzük magunkat.
Még mindig ugyan az a fejezet
Az én belvárosi léptékű, nyomi reggelizőasztalkám úgy festett a dobogó közepén, mint valami szükségmegoldás. Már a nagy váza virágtól tele lett.
A virágok se voltak itt tegnap.
Nem kellett megszámolnom, hogy tudjam, tizenkét fehér rózsa közepén virít az egy szál vörös. Jean-Claude évek óta küldözget nekem rózsacsokrokat. Amióta lefeküdtünk egymással, a tucattal mindig jön egy tizenharmadik is. Karmazsin- vagy bíborvörös. A szenvedély színe a hófehér józanság közepén. Ehhez nem kellett kártya.
Kicsit lejjebb
A retró kávédarálóm mellett csillogó-villogó kávéfőző tornyosult, mellette fehér kártya. Belekortyoltam a kávéba, és szórakozottan kinyitottam. „Hogy valami felmelegítsen, és betöltse ezt az üresen árválkodó cuisine-t.” Francia nyelvlecke kezdőknek, ötödik fejezet. Cuisine, egyenlő konyha. Mindig ezt játssza velem. Már több mint egy évszázada él ebben az országban, de még mindig előszeretettel kever francia szavakat az angolba, főleg a leveleiben. A beszéde tökéletes, de egy idegen nyelvet beszélni mindig könnyebb, mint írni. Vagy inkább így akar francia nyelvleckéket adni nekem. Ha igen, bevált a taktika. Ír egy kártyát tele ismeretlen szavakkal, én meg addig koslatok utána és nyaggatom, amíg elárulja, mit jelentenek. Eleinte baromi kellemes, amikor az ember fülébe francia semmiségeket susognak, de egy idő után jó lenne tudni, miről van szó. Más jellegű leckéket is ad nekem, de azokat inkább nem részletezem.
43. fejezet
Tetszik hogy annak ellenére Anita mekkora galibát okozott megint Jean-Claude mégsem cseszegeti. Ebből látszik mennyire ismeri.
– Majd értesítelek a fejleményekről.
– Ó, ne fáradj! Biztos vagyok benne, hogy az Utazó részletesen beszámol majd nekem a tárgyalásotokról.
– Ez azt jelenti, hogy megint bajba keverlek?
– Már most is bajban vagyunk, ma petite. Ennél nagyobb slamasztikába nemigen kerülhetünk.
– Ezt vigasztalásnak szántad? – érdeklődtem.
– Un peu – felelte.
– Úgy érted, kicsit. Ugye? – Francia nyelvlecke, hatodik fejezet.
– Oui, ma petite. Vous dispose a apprendre.
– Na, állj le gyorsan! – figyelmeztettem.
– Ahogy akarod – felelte, aztán lélekcsiklandozó suttogássá halkította a hangját. – Mondd csak, mit csináltál, amikor felébredtem?
Már majdnem sikerült a jótékony feledés homályába süllyesztenem a kórházi közjátékot. Most viszont olyan erővel törtek rám az emlékek, hogy vörös lett a fejem, mint a cékla. – Semmit.
– Nem, nem, ma petite, ez helytelen válasz. Valamit egészen biztosan csináltál.
– Stephen és Nathaniel megérkeztek már?
– Meg bizony.
– Frankó. Akkor majd később beszélünk.
– Ezt értsem úgy, hogy nem válaszolsz a kérdésemre?
– Ezt értsd úgy, hogy nincs olyan tömör és velős válaszom, amitől ne érezném magam útszéli cafkának. A hosszabb verzióra meg momentán nincs időm. Szóval egyelőre altassuk a témát, oké?
– Akár a világ végezetéig várok, ha szívem hölgye arra kér.
– Tartogasd a retró dumáidat másnak, Jean-Claude!
– Ha szerencsét kívánok, az megfelel?
– Talán.
– Nincs mit szégyellned azon, hogy nő vagy, Anita. Ez korántsem olyan ijesztő, mint ahogy gondolod.
– Próbáld ki, aztán megbeszéljük, oké? – Levágtam a kagylót.
48. fejezet
Itt elég sokat ki másolok de kell a teljes képhez és akkor már nem is kell külön magyarázat.
A sötétség testhez álló, ólomszürke muszlinruhában talált. Arcpirítóan lenge és rövid darab volt, szögletes kivágású és japán ujjas, önmagában mintás, áttetsző anyagból, amit finom, áttört hímzés borított. Sötétszürke combharisnyát vettem alá, ami majdnem összeért színben tökéletesen harmonizáló szaténalsóm madeiracsipke-szegélyével. Na igen, a harisnya egy számmal nagyobb volt a kelleténél. Jean-Claude szerezte be, és jó oka volt rá, hogy pont ilyet vegyen. Kivételesen egyet kellett értenem vele, mert alapból kurta piskótáimon a hosszabb cuccok tényleg előnyösebben állnak. Ha lett volna időnk egy rövid pásztorórára, szívesen megnéztem volna az arcát, amikor semmi sincs rajtam, csak a harisnya. De persze nem volt időnk.
Élből megvétóztam a szatén tűsarkút, amit a ruhához csináltatott méret után. Helyette a jól bejáratott fekete körömcipőmbe bújtam. Ez persze közel sem olyan über-elit, és talán nem is sokkal kényelmesebb, viszont a sarka elég lapos, hogy futni tudjak benne, vagy akár ájuldozó vérleopárdokat cipelni, ha a szükség úgy hozza.
– A testet öltött tökély vagy, ma petite. A cipőt kivéve.
– Hagyjál lógva! – fortyantam fel. – Örülj, hogy felvettem a selyemalsót meg a harisnyatartót. Határozottan kretén dolog, ha az embernek már az öltözködésnél is arra kell gondolnia, hogy az egész társaság jó eséllyel az ő bugyiját fogja stírölni.
– Az adott szó erejéről és a felelősségről tartottál nagyelőadást az Utazónak, ma petite. Nos, ma éjjel megfizetjük a leopárdembereid árát. Talán már megbántad, hogy elhamarkodott ígéreteket tettél?
A sínbe szorított, holtsápadt Gregory azóta is a hálószobámban jajgatott két ájulás között. Vivian a vendéghálóban feküdt párnákra feldúcolva, és a szavát sem lehetett venni.
– Nem, nem bántam meg.
– Akkor hívjuk össze a többieket, aztán útra fel!
Persze esze ágában sem volt megmozdulni. Hason feküdt a fehér kanapén, állát karba tett kezére támasztotta, fekete szattyánbőr csizmás lábszárát összefonta a levegőben. Tökéletesen kiszámított, hatásvadász póz volt. Ezt a szerelést már láttam rajta azelőtt, mégsem kopott meg az újdonság varázsa. Imádtam a ruháit. Imádtam figyelni, ahogy öltözködik. És ahogy vetkőzik.
– Mi jár a fejedben? – kérdeztem. Legjobb védekezés a támadás.
– Azt kívánom, bárcsak ne kellene elmennünk ma éjjel. Ha kettesben maradhatnánk, egyik ruhadarabot a másik után fejteném le rólad, lassan és élvezettel, hogy felfedhessem a tested minden apró titkát.
Már a szavaitól is haptákba vágta magát a gyomorszájam.
– Jól hangzik. – Aprólékos gonddal lesimítottam a szoknyámat, nehogy összegyűrődjön, aztán letérdeltem a kanapé mellé. Erre a fajta óvintézkedésre kivételesen nem ő tanított meg, hanem még Blake nagyi hosszú évek vasárnapi miséin, ahol az ember öltözékének ezerszázalékos kifogástalansága nagyságrendekkel lényegesebb volt, mint maga az istentisztelet. A kanapéra támasztottam az állam. A hajam renitens tincsei megcirógatták a kezét, és szemtelenül az arcába göndörödtek.
– A te alsóneműd is van olyan szívdöglesztő, mint az enyém? – kérdeztem vigyorogva.
– Vadselyem – suttogta puhán a hajamba.
Olyan plasztikusan háromdimenziós emlékképek sora pergett le előttem, hogy majdnem belevörösödtem. A teste érintése a vastag anyagon keresztül, a vadselyem semmi máshoz nem hasonlítható lágy tapintása az ágyéka keménységén... Hmm. Be kellett hunynom a szemem, túlságosan is az arcomra voltak írva a gondolataim. Odahajolt hozzám, és megcsókolta a homlokomat. Amikor megszólalt, az ajka még mindig a bőrömhöz ért. – A gondolataid elárulnak, ma petite.
Lassan felemeltem a fejem, hogy a szája végigcirógassa az arcomat. Teljesen mozdulatlan maradt, amíg az ajkaink össze nem értek. A nyelve becsusszant, a szája mohón az enyémre tapadt.
– Csak nem zavarok? – Az ismerős hang olyan közel csattant fel, hogy ösztönösen elhúzódtam Jean-Claude-tól. Richard tornyosult fölöttünk, mint egy testet öltött viharfelhő. Nem hallottam, hogy bejött volna. Vajon Jean-Claude hallotta? Naná, hogy hallotta! Egyetlen pillanatra sem hagyná magát annyira sodortatni a szenvedély hevével, hogy valaki meglephesse. Valahogy nem hiszek benne, hogy önmagamban elég figyelemelterelő erőt képviselnék. Gyenge lábakon álló önbizalom. Hogy pszichológushoz ne rohanjak!
Hátraültem a sarkamra, és Richardra pislogtam. Fekete farmerkabátban volt, hosszú haját szoros fonatba kötötte. Tiszta, határozott vonásai akkor válnak igazán karakteressé, amikor az öntörvényű sörényt hátrafogja az arcából. Öntelt vigyort villantott rám. Láthatólag élvezte, hogy rájátszhat egy kicsit a hatásra. Jean-Claude lustán felült a kanapén, a száján elkenődött vörös rúzs éles kontrasztot alkotott porcelánfehér bőrével. Majdnem úgy nézett ki mintha vér lett volna. A nyelvét lassan, elégedetten végigfuttatta a felső ajkán. A szemét mindvégig rajtam tartotta, de az előadás egyértelműen Richardnak szólt. Egyszerre voltam hálás és zabos. Richard paréj volt velem, hát ő is paréj volt Richarddal. De persze heccelte is, és jó mélyen beledörgölte azt a bizonyos közmondásos sót a közmondásos sebbe.
Richard arca pokolian elsötétült, már rá se mertem nézni. – Állj le, Jean-Claude – mondtam végül. – Ennyi elég volt!
Jean-Claude láthatólag jól szórakozott. – Ahogy óhajtod, ma petite.
Ezúttal álltam Richard tekintetét. Az én arcomban is lehetett valami nyers és véresen barbár, mert megpördült a tengelye körül, és kiviharzott a szobából.
– Most menj, és frissítsd fel az ízletes rúzsodat, ma petite. Azután indulnunk kell. – A hangjában szinte tapintható volt a melankólia, ahogy máskor az öröm vagy a vágy.
A kezembe vettem a kezét, és gyengéden az ajkamhoz emeltem. – Még mindig ennyire tartasz tőlük? Azután is, hogy együtt fordultatok a nyilvánossághoz? Ha azt terveznék, hogy megölnek minket, nem jelentek volna meg veled a kamerák előtt. – Végigcirógattam a combját.
Ez az egyik kedvenc részem és a legerotikusabb ebben a részben.
50. fejezet
Jean-Claude vállára dőltem, és behunytam a szemem. – Vigyél el innen, mielőtt elkezdik. Herótom van a mágiától. – Segített felállni, de a lábam valahogy nem akart engedelmeskedni. Felnyalábolt, mint egy zsákot. Csak állt mozdulatlanul, és várt, hogy mikor üvöltöm le a fejét.
A nyaka köré fontam a karom. – Mire vársz még?
Mosoly terült szét az arcán, gyönyörű, édes mosoly. – Már olyan régóta vágyom erre a pillanatra.
Dorombolt a lelkem, hogy végre a karjában cipel.
Rövid, de szerintem nem kell magyarázkodni.
Végül pedig az 53. fejezetből
Jean-Claude és én végre felavattuk a fürdőkádat az új kérómban. Fehér gyertyák égtek mindenütt, és én órák hosszat figyeltem az apró fényecskék táncát a szemében. Már amikor épp’ bírtam bármire is figyelni. Két tucat vérvörös rózsa szirmai úsztak a vízen. Erre jöttem haza egyik éjjel hajnali három magasságában. Hajnalig hancúroztunk, aztán bedugtam az ágyamba. Egészen addig virrasztottam mellette, amíg totál kihűlt a teste, és kaptam egy kisebbfajta idegösszeomlást.
Ez egy kis lezárás, de azért édes.
Nah mára ennyi, szinte újra olvasom a könyveket amikor ki írom mi a kedvenc részem.
Holnap megpróbálok jönni egy újabb adaggal. Bár a kövi 2 könyvből nem nagyon van kedvenc legalábbis nem sok. De majd igyekszem hozni a szintet.
Azért szerintem mindenki rájött aki olvasta miért. Igen szinte csak Jean-Claudeddal közösek a kedvenceim. De ez később majd változik. Majd meglátjátok.
Üdv Mindenkinek Bethliz
2010. június 1., kedd
Egy kis újítás
Sziasztok!
Mint láthatjátok kicsit meg változtattam a blogot. Nem csak a színeket hanem a címet is.
Így talán könnyebb hűnek lennem a címhez, témához, hiszen ebbe bármi belefér. A fejlécben láthatjátok a pár kedvencemet.
A színek szintén engem jelentenek. Az utóbbi időben 2-3 éve imádom a rózsaszínt és a lilát és árnyalataikat. Rájöttem nem csak a "barbie" babák hordhatnak ilyet.
Ezentúl valószínű ha valami történik velem érdekes az is felkerül, nem csak egy adott téma. Minden ami szerintem én vagyok.
Remélem aki olvasott ezentúl is fog. Puszi mindenkinek.
Bethliz
Mint láthatjátok kicsit meg változtattam a blogot. Nem csak a színeket hanem a címet is.
Így talán könnyebb hűnek lennem a címhez, témához, hiszen ebbe bármi belefér. A fejlécben láthatjátok a pár kedvencemet.
A színek szintén engem jelentenek. Az utóbbi időben 2-3 éve imádom a rózsaszínt és a lilát és árnyalataikat. Rájöttem nem csak a "barbie" babák hordhatnak ilyet.
Ezentúl valószínű ha valami történik velem érdekes az is felkerül, nem csak egy adott téma. Minden ami szerintem én vagyok.
Remélem aki olvasott ezentúl is fog. Puszi mindenkinek.
Bethliz
2010. május 31., hétfő
Válasz Sisternek
Sziasztok!
Mivel drága Sister hiányol Írok neki egy gyors és rövid választ! Jól esik hogy van aki hiányol.
Hát mostanában azért hanyagoltam el szegény blogom, mert épp szakvizsgázom. Őszintén nem is tűnt fel hogy ilyen régóta nem frissítettem, és ezért szégyellem magam. Már meg van hogy mi az amit szeretnék írni legközelebb tehát a fejemben kész van
sőt van amit csak be kell gépelni mert papíron van.
Viszont fontos, nem rég megszállt az ihlet és elkezdtem saját sztorin dolgozni, szóval ha Anitával végeztem, bár igaz most fog meg jelenni a legújabb tehát azért Anitából mindig fent lesznek a kedvenceim, de szeretném meg változtatni a blogot kicsit.
Amint túl leszek a vizsgáimon holnap holnapután (júni1-2) Neki állok szépen sorban napról napra feltenni az elmaradásaim.
Közben meg próbálok dolgozni a saját történetem is. Ez csak azért nehéz mert engem mindig este kap el az írhatnék, de a sztori eleje meg van a fejemben és a kezdést majdnem teljesen megírtam.
Sister tőled szeretnék majd némi tanácsot kérni a blog megreformálásával kapcsolatban ha lesz időd.
Remélem most már nem lesz ilyen nagy szünet és még1x bocsánat azoktól akik olvasnak, és várják az új részeket. Bízom benne követhető voltam.
Jah és még 1 apróság lehet nem vámpíros lesz a sztori csak simán romantikus, ármányos.
Üdv mindenkinek: Bethliz
Mivel drága Sister hiányol Írok neki egy gyors és rövid választ! Jól esik hogy van aki hiányol.
Hát mostanában azért hanyagoltam el szegény blogom, mert épp szakvizsgázom. Őszintén nem is tűnt fel hogy ilyen régóta nem frissítettem, és ezért szégyellem magam. Már meg van hogy mi az amit szeretnék írni legközelebb tehát a fejemben kész van
sőt van amit csak be kell gépelni mert papíron van.
Viszont fontos, nem rég megszállt az ihlet és elkezdtem saját sztorin dolgozni, szóval ha Anitával végeztem, bár igaz most fog meg jelenni a legújabb tehát azért Anitából mindig fent lesznek a kedvenceim, de szeretném meg változtatni a blogot kicsit.
Amint túl leszek a vizsgáimon holnap holnapután (júni1-2) Neki állok szépen sorban napról napra feltenni az elmaradásaim.
Közben meg próbálok dolgozni a saját történetem is. Ez csak azért nehéz mert engem mindig este kap el az írhatnék, de a sztori eleje meg van a fejemben és a kezdést majdnem teljesen megírtam.
Sister tőled szeretnék majd némi tanácsot kérni a blog megreformálásával kapcsolatban ha lesz időd.
Remélem most már nem lesz ilyen nagy szünet és még1x bocsánat azoktól akik olvasnak, és várják az új részeket. Bízom benne követhető voltam.
Jah és még 1 apróság lehet nem vámpíros lesz a sztori csak simán romantikus, ármányos.
Üdv mindenkinek: Bethliz
2010. március 28., vasárnap
Ahogy ígértem megjöttem a héten a következő bejegyzéssel. Sister drága, nem is tudom hogy ajánljam-e neked ezt a részt, mert ha elolvasod tuti nem fogsz megállni az olvasással, és nem venném a szívemre, ha emiatt nem tudnál tanulni. Tavaly én a New Moon-t olvastam mikor tanulnom kellet volna, de szerencsére minden vizsgám sikerült.
Most is tanulnom kéne a próba vizsgámra ami 15-én lesz, de az új könyvemet nagyon nehéz elhagyni, majd arról is szeretnék írni. Jelenleg a Fekete Tőr testvériség történeteit olvasom.
Nah de jöjjön a 6. részből Aminek a címe Gyilkos tánc.
Ígazából ebből a részből 1 fejzet van amit ímádok és majd ha olvassátok meg értitek miért. De mivel úgy érzem, hogy nem akarok rögtön belevágni a közepébe, vagyis inkább a végébe, mert onnan van a rész elösször 1 kis bemelegítő csak hogy huzzam az idegeiteket. Bocsi, de szeretek gonoszkodni.
Tehát hogy időrendben haladjunk:
Rögtön az első fejezetben találtam olyat amit tetszik, lehet több is lesz mint gondoltam volna:
Kétoldalt, közvetlenül a vállam alatt megfogta a karom. Nem hajolt oda hozzám, és nem húzott magához se, csak fogta a karom, és mélyen a szemembe nézett.
Belenéztem a sötétkék szempárba. Nem is olyan régen még nem tudtam volna belenézni anélkül, hogy meg ne bűvöljön a tekintetével. Most képes voltam állni a tekintetét, de bizonyos értelemben ugyanúgy megbűvölt. Lábujjhegyre álltam, és a füléhez hajoltam.
– Már rég ki kellett volna nyírnom téged.
– Megvolt rá az esélyed, ma petite. De ehelyett állandóan megmentesz.
– Mea culpa – válaszoltam.
Elnevette magát. A hangja úgy simogatta a testemet, akár a puha prém, én pedig mintha meztelen lettem volna. Reszketni kezdtem a karjában.
– Hagyd ezt abba – mondtam.
Finoman megcsókolt, épp csak hozzám ért az ajka, nem is éreztem a szemfogait.
– Ha nem lennék, valld be, hiányoznék neked, ma petite.
Elhúzódtam tőle. A keze végigcsúszott a karomon, egészen le, az ujjam hegyéig.
– Indulnom kell.
– Már említetted.
– Tűnj már el, Jean-Claude, elég a játékból.
Az arca azonnal elkomolyodott, mintha letörölte volna róla az érzelmeket.
– Abbahagytam. Indulj a másik szeretődhöz. – Most ő intett csendre, és így folytatta: – Tudom, hogy a szó szoros értelmében nem vagytok szeretők. Tudom, hogy mind a kettőnknek ellenállsz. Bátor vagy, ma petite.
Valami átvillant az arcán, talán harag, de azonnal el is tűnt, akár a hullám egy sötét tó felszínén.
– Holnap este velem leszel, és Richardon lesz a sor, hogy otthon üljön, és a fejét törje – folytatta, aztán megcsóválta a fejét. – Még érted sem volnék hajlandó azt megtenni, amit Sabin. Van, amit még a te szerelmedért sem tennék meg. – Hirtelen vad harag villant az arcán. – Így is épp eleget teszek.
– Ne merészelj hibáztatni! – vágtam közbe. – Ha közbe nem lépsz, mostanra Richard meg én már rég jegyesek lennénk, sőt.
– És aztán? Egy fehér kerítéses, külvárosi házban élnél, átlag kettő és fél gyerekkel? Szerintem magadhoz még kevésbé vagy őszinte, mint hozzám, Anita.
Mindig rosszat jelentett, ha Anitának szólít.
– Ezt meg hogy érted? – kérdeztem.
– Úgy, ma petite, hogy téged éppoly csekély valószínűséggel fognak oltár elé vezetni, mint engem.
Ezzel az ajtóhoz suhant, és kiment. A kilincs halkan, de határozottan kattant mögötte.
Ez a rész azért tetszik, mert Anita és Jean-Claude van benne. Bár Anita sajnos még mindig fél a saját érzéseitől( sajnos még sokáig fog, de szépen lassan, rájön, hogy nem is olyan rossz az amitől fél sőt…)
10. fejezet
Aztán az ajka az ajkamat súrolta, én pedig beleszédülten a csókjába. Elengedtem a kezét, az ujjaimmal végigsimítottam a meztelen mellkasát, és eljátszadoztam a megkeményedett mellbimbókkal. Ő a derekamra tette a kezét, végighúzta a hátamon, fölfelé haladva a gerincem mentén.
– Semmi nincs rajtad a póló alatt – suttogta bele a számba.
– Tudom – suttogtam vissza.
A keze ekkor besiklott a pólóm alá, végigsimogatta a hátamat, a testünk egymáshoz tapadt. Bár csak a farmeren keresztül éreztem, mégis beleborzongtam, ahogy Richard meztelen teste hozzám ért. A bőröm szomjazott rá, hogy meztelen testtel simuljunk egymáshoz, hús a húshoz. Kibújtam a pólómból. Richard levegő után kapott, annyira megdöbbent.
Kocsányon lógó szemmel bámulta a csupasz mellemet, de most már nem csak ő volt felhevülve. Mindkét mellemet a kezébe fogta, és amikor látta, hogy nem tiltakozom, letérdelt elém. Sötéten ragyogó tekintettel nézett fel rám.
Úgy csókoltam meg, mintha fel akarnám falni. Nagyon jólesett, ahogy a csupasz bőrömet simogatta. Szinte már túlságosan is.
Aztán elhúzta az ajkát az ajkamról, és a mellemet csókolta meg. Felnyögtem a meglepetéstől.
Ebben a pillanatban valaki kopogott az ajtón. Mind a ketten megdermedtünk. Egy ismeretlen női hang szólalt meg kintről.
Igazából ezt csak azért tettem bele, mert itt még kedveltem Richardot, nem lövöm le a poént miért is utáltam meg. (Nah jó Anitára vetiti a saját félelmeit és ez őnző dolog, de ez amjd csak később derül ki)
13. fejezet
– Indulhatunk, ma petite A parti csak ránk vár – Jean-Claude széles gesztust tett a karjával az ajtó felé, de a kezemet nem fogta meg. Először Richardra pillantott, aztán rám. Rendkívül tisztességesen viselkedett. Pedig ő aztán egy világhíres, első osztályú seggfej volt. Nem szokott ilyen jó kisfiú lenni.
Richardra pillantottam.
– Indulj – mondta. – Ha búcsúcsókot adsz, megint elkenődik a rúzsod.
– Már így is elég sok van rajtad Anita rúzsából, Richard – állapította meg Jean-Claude. Most először érződött féltékenység a hangjából.
Richard kettőt lépett előre, és a szobában érezhetően megugrott a feszültség.
– Újra adhatok Anitának egy búcsúcsókot, ha ez téged boldoggá tesz.
– Hagyjátok már abba! – szóltam rájuk.
– Feltétlenül csókold meg – vágott vissza Richardnak a vámpír. – Az este hátralevő részében úgyis az enyém lesz. Megengedhetem magamnak, hogy nagylelkű legyek.
Richard keze ökölbe szorult, az ereje első hullámai végigsöpörtek a szobán.
– Na jó, én megyek – közöltem. Elindultam az ajtó felé, vissza se néztem. De Jean-Claude utolért, mielőtt még eljutottam volna a küszöbig. Már elindult a kilincs felé a keze, de aztán meggondolta magát, és hagyta, hogy én nyissam ki.
– Mindig elfeledkezem erről ajtómániádról.
– Én viszont soha – szólt közbe Richard halkan.
Ebben a részben tetszenek a harciaskodó kiskakasok. Ez tényleg csak ízelítő a fejezetből, vagyis ebből a harciaskodásból.
14. fejezet
Jean-Claude átölelte a vállam, én meg nekidőltem. A teste közelségétől idegesen remegni kezdett a gyomrom. Előrehajolt, mintha meg akarna csókolni, de a bal kezemet a mellkasára téve megállítottam. Nem biztos, hogy jó ötlet volt. A tenyerem most a meztelen bőrén feküdt.
– Idáig egész jól viselkedtél. Most mi ütött beléd? – kérdeztem.
– Csak próbállak megvigasztalni, ma petite.
– Na persze – mondtam kétkedve.
A másik karjával átölelte a derekam, és maga felé fordított. A pisztoly még mindig a kezemben volt, ez eléggé idétlenül hatott. Jean-Claude ellen úgysem akartam használni, és a zárt kocsiajtón át a bérgyilkos sem törhetett rám. Egy ekkora tömegben, ahol zsaruk irányították a közlekedést, még egy profi számára is túl merész ötlet lett volna egy ilyen erőszakos bűncselekményt elkövetni.
Ezért aztán pisztollyal a kezemben átöleltem Jean-Claude hátát.
– Ha megcsókolsz, megint ki kell festenem a számat.
Erre a vámpír olyan közel hajolt, hogy akár meg is csókolhatott volna.
– Az nem történhet meg – suttogta egy hajszálnyira az ajkamtól. Aztán adott egy csókot az arcomra, majd végigsimította ajkával az államat.
A pisztoly csövével felemeltem a fejét, hogy az arcába nézhessek. Fullasztóan kék lett a szeme.
– A nyakamat nem adom – közöltem vele. Komolyan is gondoltam. Eddig csak egyszer vállaltam az önkéntes véradó szerepét, akkor, amikor Jean-Claude éppen haldoklott. Egyébként nem szoktam testnedveket cserélni a Város Urával.
Jean-Claude a pisztoly csövéhez dörgölte az arcát.
– Nekem ennél sokkal alantasabb gondolatok járnak a fejemben.
Azzal ráhajolt a kulcscsontomra, és végignyalta a bőrömet. Egy pillanatig elgondolkoztam azon, mennyivel akar még lejjebb menni, de aztán ellöktem magamtól.
– Inkább ne csináld – mondtam félig nevetve.
– Most már jobban érzed magad, ma petite?
Egy szívdobbanásnyi ideig rámeredtem, aztán elkezdtem nevetni.
Hát persze! Ördögien ravasz vagy, ugye tudod?
– Ezt már mások is említették – válaszolta mosolyogva Jean-Claude.
Ebben az tetszik, hogy persze a nyilvánvaló szexuális felhangokon kívül, láthatjuk, hogy Jean-Claud nem csak sexet akar Anitától, hanem fontos neki, és ismeri.
22. fejezet
– Igazad van – ismerte be. – Ha vihogva körülrajongtál volna, talán még egy pillantásra sem méltatlak. Először az kezdett vonzani benned, hogy részben immúnis vagy az erőimre. De a makacsságoddal nyűgöztél le igazán. Azzal, hogy kerek perec elutasítottál.
– Vagyis kihívást jelentettem a számodra.
– Igen.
Ez az őszinteség váratlanul ért. Most először kezdtem úgy érezni, hogy az igazat látom a tekintetében.
– Akkor jó, hogy ellenálltam. Nem szeretem, ha kihasználnak, aztán félrehajítanak.
– Egykor még csupán kihívás voltál, valami, amit meg kellett hódítanom. Csakhogy utána érdekelni kezdett a növekvő hatalmad. Megláttam, milyen lehetőségeim lennének a pozícióm megerősítésére, ha egyesülnél velem.
Fájdalom, vagy valami ahhoz hasonló suhant át az arcán. Szerettem volna megkérdezni, vajon ez most valódi-e. Hogy volt-e egyáltalán valami valódi ebben a műsorban, vagy az egész csak színjáték. Tudtam, hogy Jean-Claude bármit hajlandó megtenni a saját túlélése érdekében. Abban viszont, hogy igazat mond, nem bíztam volna még akkor sem, ha egy halom Biblián ül.
– Már épp elégszer húztam ki a segged a bajból. A halandó szolgáddá nyilvánítottál. Mit akarsz még?
– Téged, ma petite – mondta. Felállt, de nem jött közelebb. – Már nem a kihívás, de nem is a hatalom ígérete miatt csodállak.
Hirtelen a torkomban kezdett dobogni a szívem, pedig Jean-Claude még nem csinált semmit.
– Anita, szeretlek.
Szerintem egyértelmű nem?
25. fejezet
Lihegve feküdtem a földön. Jean-Claude a bal oldalamon könyökölt. A szája véres volt, még az állára is jutott belőle. Richard tőlem jobbra feküdt, hason, a feje a karomra nehezedett. A mellkasa ritmikusan emelkedett és süllyedt; ahogy nagy kortyokban szedte a levegőt. A gerince mentén izzadság csillogott.
Szinte aranyszínű ködben úszott a világ. A hallásom csak lassan nyertem vissza, olyan volt, mintha egy hosszú csövön keresztül hallgatóznék.
Jean-Claude lenyalta az ajkáról a vért, azután reszkető kézzel megtörölte az állat, és a kezét is lenyalta. Majd ledőlt mellém, a vállam gödrébe fektetve a fejét. Meztelen mellkasa és hasa alá szorult a karom. Lázasan forró volt a bőre. Azelőtt sosem volt ilyen. Úgy vert a szíve, mint egy csapdába esett madáré.
A haja az arcomba hullott. Egzotikus sampon illatát árasztotta, meg a vámpír saját szagát.
– Nekem csodálatos volt, és neked, ma petite? – kérdezte elcsukló nevetéssel.
– Bíztam benne, hogy megtalálod a helyzethez illő kifejezést – mondtam nagyot nyelve. Még a nevetéshez is fáradt voltam.
Richard felkönyökölt. A nyakán lévő fognyomokból csörgött a vér. Amikor odanyúltam a sebéhez, véres lett az ujjam.
– Fáj? – kérdeztem.
– Annyira nem. – Richard gyengéden megfogta a kezem, és tisztára nyalta az ujjaimat.
Jean-Claude szokatlanul meleg keze a hasamat simogatta a pólóm alatt. Aztán kigombolta a sliccemet.
– Ne is gondolj ilyesmire – figyelmeztettem.
– Késő, ma petite. – Odahajolt hozzám, és megcsókolt. Éreztem Richard vérének fémes,
édeskés ízét a nyelvén. Felemeltem a fejem, és az ajkára tapadtam.
Hát ebben a részben bár a lényget kihagytam először érezhetjük a triumvirátus erejét. (Valamint Anita első 2 pasival este, de nem az utlsó)
38. fejezet
Itt majdnem az egész fejezettet kifogom másolni, mert így az igazi, de Figyelem, Ezek után nem fogod abba hagyni az olvasást.
-Jean-Claude rám nézett.
– Richard él. Marcus halott. Jól mondom?
Bólintottam.
– Akkor miért a sok könny, ma petite? Nem hiszem, hogy valaha sírni láttalak volna.
– Nem sírok.
A vámpír egy ujjal megérintette az arcom, és amikor visszahúzta, egy könnycsepp remegett az ujja hegyén. Aztán a szájához emelte, és lenyalta.
– Olyan az ízed, mintha összetörték volna a szívedet, ma petite.
Erre összeszorult a torkom. Levegőt se kaptam a könnyektől. Minél inkább próbáltam visszafojtani a könnyeimet, annál sebesebben patakzottak. Magam köré fontam a karom, de a kezem hozzáért a testemet beborító ragacsos masszához. Mindkét kezem eltartottam magamtól, mintha valami mocskoshoz nyúltam volna. Előretartottam a kezem, és csak bámultam Jean-Claude-ra.
– Mon Dieu, mi történt? – a vámpír megpróbált átölelni, de ellöktem magamtól.
– Csupa mocsok leszel te is.
Jean-Claude rámeredt a kezére kenődött sűrű ragacsra.
– Hogyan jutottál ilyen közel egy vérfarkashoz átváltozás közben? – kérdezte, aztán átsuhant az arcán a felismerés. – Richard volt az. Láttad átváltozni.
Bólintottam.
– Rajtam fekve változott át. Olyan volt... jaj, istenem. – Jean-Claude átkarolt és odahúzott magához.
Megint löktem rajta egyet.
– Tönkre fog menni a ruhád.
– Ma petite, ma petite, semmi baj. Nincs semmi baj.
– Dehogy nincs! – dőltem neki. Hagytam, hogy körém fonja a karját. Belekapaszkodtam, belevájtam az ujjaimat a selyemingébe. A mellkasába fúrtam az arcom, úgy suttogtam tovább. – Richard megzabálta Marcust. Megette.
– Richard vérfarkas, ma petite. Ez a dolga.
Annyira furcsa volt, amit mondott, és annyira igaz, hogy elnevettem magam – váratlanul, majdnem dühösen. Aztán a nevetésem köhögésbe fulladt, a köhögésből pedig zokogás lett.
Úgy kapaszkodtam Jean-Claude-ba, mintha ő lett volna a legutolsó normális lény az egész világon. Odabújtam hozzá, és csak bőgtem. Olyan érzés volt, mintha tényleg eltört volna valami a szívem mélyén, és a lelkem szilánkjait sírnám ki magamból a vállán.
A hangja tompán ütötte meg a fülemet, mintha már régóta beszélne, csak én nem hallottam eddig. Franciául suttogott a hajamba, közben a hátamat simogatta, és csendesen ringatott.
Némán feküdtem a karjai közt. Már nem maradt több könnyem. Könnyűnek, üresnek és bénultnak éreztem magam.
Jean-Claude kisimította a hajam a homlokomból. Aztán csókot lehelt rá, pont úgy, ahogy korábban Richard. Még erre a gondolatra sem kezdtem el újra sírni. Túl kevés idő telt el azóta, hogy abbahagytam.
– Ma petite, föl tudsz állni?
39. fejezet.
Nah jó tévedtem ez lesz az amire gondoltam. Én erre a részre vártam már majdnem az első rsz óta ez a függőségem oka.
. Halk kopogást hallottam az ajtón.
– Ma petite, bejöhetek?
Végignéztem magamon. A hab még mindig nem oszlott szét. Egy halom buborékot közelebb lapátoltam a mellemhez, aztán kiszóltam:
– Bújj be.
Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne bújjak be nyakig a vízbe. Bíztam a fürdőhabban, és kiegyenesedtem. Különben sem lettem volna hajlandó a vízbe bújni. Pucéran ülök egy kádnyi fürdőhabban. Na és? Senki nem hozhat zavarba a beleegyezésem nélkül.
Jean-Claude bejött, kezében két bolyhos, vörös törülközővel. Halvány mosollyal becsukta maga mögött az ajtót.
– Nehogy kiszökjön a meleg levegő.
Gyanakodva néztem rá, de bólintottam:
– Azt hiszem, igazad van.
– Hová tegyem a törülközőket? Ide? – kérdezte, és már le is tette őket a mosdókagyló melletti kis szekrényre.
– Ott nem érem el – tiltakoztam.
– Akkor ide? – tette át őket a kisszék tetejére. Aztán csak állt és bámult, még mindig egy szál farmerben. A lába döbbenetesen fehérnek tűnt a fekete szőnyegpadlón.
– Még mindig túl messzire tetted.
Erre leült a kád szélére, a törülközőket meg letette maga mellé a földre.
– Most elég közel vannak?
– Talán egy kicsit túl közel is – válaszoltam.
Jean-Claude végighúzta az ujja hegyét a kád szélénél lebegő buborékokon.
– Most már jobban érzed magad, ma petite?
– Azt kértem, hagyd a szexuális utalásokat, emlékszel?
– Ahogy én emlékszem, azt mondtad: ne célozgassak a szexre, míg tiszta nem leszel – mosolygott rám. – Már tiszta vagy.
– Te mindent szó szerint veszel – sóhajtottam.
A vámpír belemerítette a kezét a vízbe. A vállát eléggé elfordította ahhoz, hogy lássam a korbács ütötte sebhelyeket a lapockáján. Sima, fehér hegek voltak, és hirtelen kedvem támadt végigsimítani rajtuk.
Jean-Claude visszafordult felém. Ujjait beletörölte a mellkasába, nedves nyomokat húzva az égési sebe sima felületén, majd egyre lejjebb haladt, végig a hasán. A nadrágjában eltűnő sötét szőrzettel is eljátszadozott.
Becsuktam a szemem, és egy nagyot sóhajtottam.
Éreztem, ahogy fölém hajol.
– Mi a baj, ma petite? Elgyöngültél?
Kinyitottam a szemem. Jean-Claude egész felsőtestével a kád fölé hajolt, jobb karjával a kád túlsó peremére támaszkodott, bal keze a vállam mellett volt. A csípője annyira a víz fölé lógott, hogy ha meglököm a mellénél, beleesik a kádba.
– Nem szoktam elgyöngülni – közöltem. Jean-Claude arca fölém hajolt.
– Ezt örömmel hallom – mondta, aztán könnyedén megcsókolt, éppen csak súrolt az ajka, de még erre az apró mozdulatra is összeszorult a gyomrom.
Levegő után kapva ellöktem magamtól. Jean-Claude belecsúszott a kádba, teljesen elmerült, csak a két lába látszott a víz színe fölött. Ráadásul pont a pucér testemen landolt, úgyhogy felsikoltottam.
A vizet lesimította arcáról, hosszú fekete haja az arca és a válla körül kígyózott. Még soha nem láttam ilyen meglepettnek. Végül lemászott rólam, főleg azért, mert eltoltam magamtól. Nagynehezen lábra állt. Patakokban folyt róla a víz. Aztán rám nézett. Én a kád széléhez tapadtam, és dühösen néztem rá.
Jean-Claude megcsóválta a fejét, és kacagni kezdett. A hangja betöltötte a fürdőszobát, és végigzongorázott a bőrömön.
– Háromszáz éve boldogítom a hölgyeket, Anita. Veled miért vagyok ennyire ügyefogyott?
– Talán okod van rá – vágtam vissza.
– Meglehet.
Végiggusztáltam. Térdig állt a fürdőhabban. Csuromvizes volt, nevetségesen kellett volna kinéznie, de nem sikerült neki. Szép volt.
– Ha tudom, mi vagy, hogyan lehetsz mégis ennyire szép?
Jean-Claude visszatérdelt a vízbe. A hab a derekáig ért, úgyhogy teljesen meztelennek látszott. Víz gyöngyözött a mellkasán. Szerettem volna végigsimogatni. Szerettem volna lenyalni a vizet a bőréről. Úgyhogy összehúztam a lábam, és átkulcsoltam a karommal a térdemet. Nem bíztam eléggé magamban.
Jean-Claude felém hajolt. A víz csobogott körülöttem. A vámpír még mindig térdelt, de már olyan közel volt, hogy a farmerje a felhúzott lábamat súrolta. A két térdem közé temettem az arcom. A szívverésem elárult: tudtam, hogy érzi a rajtam a vágyam illatát.
Éreztem, hogy fölém hajol, az arca majdnem a nedves hajamhoz ért.
– Küldj el, és már itt sem vagyok – mondta. Lassan fölemeltem a fejem.
Jean-Claude kétoldalt a kád szélére támaszkodott, a mellkasa így veszélyesen közel került az arcomhoz. Úgy néztem a bőrén gyöngyöző vizet, ahogy néha ő szokta nézni rajtam a vércseppeket: letagadhatatlan, elsöprő vággyal. A késztetés olyan erős volt, hogy már nem akartam nemet mondani.
Elengedtem a térdem, és előrehajoltam.
– Maradj – suttogtam.
Óvatosan átöleltem a derekát, mintha attól félnék, hogy megéget, pedig a bőre hűvös volt, és víztől csúszós. Hűvös és sima tapintású. Amikor az arcába néztem, tudtam, hogy az én arcom majdnem félelmet tükröz.
Jean-Claude arca imádnivalóan bizonytalan volt, mintha nem tudná, hogyan tovább. Soha nem gondoltam, hogy ezt a kifejezést fogom látni az arcán, ha meztelenül a karjában tarthat.
Nem vettem le az arcáról a szemem, miközben a szám elindult a hasa felé. Gyorsan, óvatosan megnyaltam a bőrét.
Felnyögött, a szeme lecsukódott, a tagjai szinte összecsuklottak. A testére tapasztottam a szám, és lenyaltam róla a vizet. A mellkasát már nem értem el. Két kézzel karcsú derekára támaszkodva föltérdeltem.
Mellbimbóim megkeményedtek. Amikor föltérdeltem, Jean-Claude kiemelkedett a vízből. De hirtelen elbizonytalanodtam, és megdermedtem. Borzasztóan szerettem volna látni az arcát, de féltem fölpillantani.
Jean-Claude az ujja hegyével végigsimogatta a vállam. Borzongva néztem föl. Jean-Claude arckifejezése láttán elállt a lélegzetem, olyan gyengédséget, vágyat és ámulatot láttam az arcán.
– Olyan gyönyörű vagy, ma petite. – Mielőtt még tiltakozhattam volna, az ajkamra tette az ujját. – Gyönyörű vagy. Higgy nekem.
Az ujja végigsimította az ajkamat, aztán az államra vándorolt. Majd a vállamon haladt végig, aztán a hátamon, lassan, izgatón. Végül a derekamon állt meg a két keze, az én két kezem tükörképeként.
– És most mi lesz? – kérdeztem kissé elfúló hangon.
– Amit csak akarsz, ma petite.
Masszírozni kezdtem a derekát, a húsát gyúrva, kitapogatva a testét a tenyeremmel. Aztán szétnyitott ujjakkal a bőrére tapasztottam a kezem, és felcsúsztattam a bordáin.
Ő is simogatni kezdte a derekamat, aztán kétoldalt a bordáimra tette a kezét. Erős ujjai épp annyira masszírozták a bőröm, hogy kiszaladjon belőlem egy sóhaj. A hüvelykujja a mellem alatt állt meg. Pihekönnyű volt az érintése, szinte nem is ért hozzám. De egyszer is elég volt, hogy a bőre súrolja a mellemet. A testem azonnal reagált rá, megfeszültem, a mellbimbóim még jobban megkeményedtek. Kívánta őt a testem. Annyira kívánta, hogy sajgott a vágytól.
A mellkasára szorítottam a kezem. Rájöttem, hogy Jean-Claude még mindig az én mozdulataimat ismétli, és az én lépésemre vár.
Kutatóan néztem szép arcába, sötét szemébe. Nem volt hipnotikus ereje, nem parancsolt, csak sűrű szempillái sötét vonala látszott, meg az írisze, az a telt kék szín, amilyenben az ég szokott játszani, mielőtt az éjszaka feketén elnyelné a világot, de nyugaton még mindig marad egy tintakék árnyalat. A szépség önmagában is parancsoló erejű.
Följebb csúsztattam a kezem a mellkasán, az ujjaim a mellbimbóit súrolták. Közben mindvégig az arcát néztem, torkomban dobogó szívvel, szaporán lélegezve.
Az ő keze is elindult fölfelé, aztán a tenyerébe fogta a mellem. Felnyögtem, ahogy megérintett. Aztán Jean-Claude anélkül, hogy elengedett volna, lejjebb ereszkedett a vízben. A mellem fölé hajolt, és csókot lehelt rá. Lecsókolta a vizet a bőrömről.
Összerázkódtam, Jean-Claude csupasz vállán kellett megtámaszkodnom. Csak hosszú fekete haját láttam, ahogy rám hajolt. Végül megpillantottam magunkat a tükörben. Figyeltem, ahogy összezárul a mellemen a szája, éreztem, hogy olyan mélyen beszívja a húsom, amennyire csak lehet. A szemfogai a bőrömhöz nyomódtak. Egy másodpercig azt hittem, mindjárt belém mélyeszti őket, és egy vékony, forró vonalban mindjárt folyni kezd a vérem, de Jean-Claude elhúzódott tőlem. Négykézlábra ereszkedett a vízben, így most én voltam a magasabb, és bele tudtam nézni az arcába.
Most már nyoma sem volt rajta a bizonytalanságnak. Még mindig gyönyörű, emberi volt a szeme, de most már egy növekvő, sötét sejtelem lappangott benne. A szexet láttam benne, jobb szó híján, bár a férfiak tekintete ilyenkor olyan primitív, hogy le sem lehet írni. Ilyenkor bújik ki belőlük a mindannyiunkban ott lapuló éjszaka. Az a részünk, amit az álmaink csapdájába zárunk, és megtagadunk a nappali órákban. Jean-Claude csak várt, összekuporodva a vízben, szemében ezzel a vad szikrával. Odahajoltam hozzá.
Könnyedén megcsókoltam, épp csak hozzáért a szám. Végighúztam a nyelvem az ajkain, mire ő kinyitotta a száját nekem. A két kezem közé fogtam az arcát, hogy megcsókoljam, megízleljem, fölfedezzem.
Félig nyögésre, félig kiáltásra emlékeztető hangot hallatva kiemelkedett a vízből. Két karját összekulcsolta a hátamon, aztán lehúzott magával a víz alá, mint egy cápa. Egy kicsivel később prüszkölve bukkantunk fel a víz alól. Jean-Claude eltolt magától, és a kád legtávolabbi oldalának dőlt. Én annyira lihegtem, hogy az egész testem remegett bele. Majd’ kiugrott a szívem a torkomból. Szinte bele tudtam volna harapni a pulzusomba, még az ízét is éreztem. Aztán ráébredtem, hogy nemcsak a saját szívverésemet hallom, hanem Jean-Claude-ét is.
Láttam az ütőeret a nyakán, amely szinte különálló életet élt, de nemcsak a szememmel érzékeltem. Úgy éreztem, mintha a sajátom volna. Még soha nem voltam ennyire tudatában a saját vérkeringésemnek. A meleg bőröm lüktetésének. A szivdobogásomnak. A bennem tomboló életnek. Jean-Claude teste az én testem ütemére lüktetett. Mintha a vérkeringésemmel sodortatta volna magát. Éreztem benne a vágyat, és valóban nem csak a szexet kívánta, és nem is pusztán a vért. Erre most döbbentem rá először. Én kellettem neki, mindenestől. Meg akart melegedni a testem tűzénél, mintha a gyertya lángja fölé tartaná a kezét, hogy magába szívja a meleg életemet. Csendességet éreztem benne, mély csendet, mint egy sötétben rejtőző, mozdulatlan tavat, amihez nem juthat el az élet. Ebben a kristálytiszta pillanatban rájöttem, hogy részben emiatt vonzódom hozzá: bele akartam meríteni a kezem abba a halálos csendbe. Magamba akartam fogadni, aztán szembeszállni vele, és legyőzni. Perzselő élettel akartam megtölteni, és e percben azt is megtudtam, hogy képes leszek rá, de csak azon az áron, hogy a csendes sötétség egy részét átveszem tőle.
– A legalázatosabban bocsánatot kérek, ma petite, majdnem elvesztettem a fejem. – Jean-Claude belemerült a vízbe, és a kád szélének dőlt. – Nem azért jöttem, hogy igyák belőled. Sajnálom.
Éreztem, hogy egyre távolodik, elhúzódik tőlem a szívdobogása. A pulzusom lelassult. Már csak a saját vérem dobolt a fülemben. Jean-Claude víztől csepegő testtel felállt.
– Megyek, ma petite – sóhajtotta. – Mindig megfosztasz nehezen kivívott önuralmamtól. Csak te vagy erre képes. Csak te.
Odamásztam hozzá a vízben, és tágra nyílt szemmel, megátalkodottan néztem rá.
– Maradj – mondtam újra.
Jean-Claude részben csodálkozva, részben örömmel, részben félve nézett rám, mintha nem bízna bennem, vagy éppen magában.
A lába elé térdeltem, és fölcsúsztattam a kezem az átázott farmerén. A combjánál könnyedén az anyagba mélyesztettem az ujjaimat, és fölnéztem rá. Az arcom veszedelmesen közel került a legintimebb testrészéhez, amit azelőtt még soha nem érintettem, még a kezemmel sem. Ilyen közelről nem tudtam nem észrevenni, hogy Jean-Claude teljesen merev, nehéz anyag alatt. Borzasztóan szerettem volna az ágyékához szorítani az arcom. Végül csak a kezemmel simítottam végig rajta, alig érezhetően. De még erre a puha érintésre is halkan felnyögött.
Úgy nézett rám, mint aki mindjárt meg akar fulladni.
Álltam a tekintetét.
– Fogak nélkül, vér nélkül – figyelmeztettem.
Lassan bólintott. Csak a harmadik nekifutásra találta meg a hangját.
– Ahogy az én hölgyem kívánja.
Most odatettem az arcomat is, hogy a bőrömön érezzem, mennyire megkeményedett. Erre az egész teste megdermedt. Hozzádörzsöltem az arcom, mint egy macska. Erre aprót nyögött. Fölpillantottam rá. A szeme csukva volt, a feje hátravetve.
Megragadtam a nadrágja övrészét, és annál fogva álló helyzetbe húztam magam. Csörgött rólam a víz. A bőrömre fürdőhab tapadt.
Jean-Claude keze átfogta a derekamat, a szeme azonban lejjebb tévedt. Aztán elkapta a tekintetem, és rám mosolygott a megszokott mosolyával, ami arról árulkodott, hogy a fejében gonosz ötletek járnak, olyan dolgok, amiket csak a sötétben szabad csinálni. Most először mindent meg akartam kapni, amit a mosolya ígért.
Megrántottam a farmerét.
– Le vele.
Óvatosan kigombolta a sliccét. Aztán lehámozta magáról a vizes nadrágot. Ha volt is rajta alsógatya, én nem láttam belőle semmit. A farmer a szőnyegpadlón landolt. Jean-Claude váratlanul meztelen lett.
Olyan volt, mint a faragott alabástrom, a teste minden íve, minden izma sápadt és hibátlan. Ha azt mondtam volna rá, hogy szép, csak magamat ismétlem. Túl ciki lett volna azt mondani, hogy „hűamindenit”. Úgyhogy amikor megszólaltam, a hangom vékony volt és fojtott, rekedtté tették a hiába keresett szavak.
– Nem vagy körülmetélve.
– Tényleg nem, ma petite. Baj?
Megtettem, amit már a találkozásunk első pillanatától kezdve akartam. A kezembe vettem, és gyengéden megszorítottam. Ő becsukta a szemét, megremegett, és a vállamba kapaszkodott.
– Nem baj – válaszoltam.
Hirtelen magához húzott, és egymáshoz préselte a testünket. Elsöprően jó érzés volt, ahogy az erekciója a hasamhoz nyomódott. A hátába mélyesztettem a körmeimet, hogy a hirtelen elgyengült térdem össze ne rogyjon alattam.
Végigcsókoltam a mellkasát. Aztán lábujjhegyre álltam, a vállát, a nyakát csókoltam. Végigszántottam a bőrén a nyelvemmel, megízleltem, engedtem, hogy az illata, az íze betöltse a számat. Aztán szájon csókoltam, szinte ártatlanul súrolva az ajkammal. A kezemet összekulcsoltam a tarkóján, ívben nekifeszítettem a testem. Mély torokhangon felnyögött.
A karját a hátamra fonva a lábam elé ereszkedett, és továbbra is magához szorított. Én csak néztem őt.
Nyalogatni kezdte a hasam. A keze a fenekemmel játszadozott. Azután a nyelve lejjebb vándorolt, a hasam aljára, ahol már az ágyékom kezdődött. Az ujjait a lábam közé csúsztatta.
– Mit csinálsz? – szisszentem föl. A száját még mindig a hasamra szorítva fölpillantott. Aztán épp csak annyira emelte föl a fejét, hogy suttogva válaszolni tudjon:
– Hármat találhatsz, ma petite.
Két kezét a lábamra téve széthúzta a combjaimat. A keze felfedezőútra indult. Hirtelen kiszáradt a szám.
– Azt hiszem, nem fog elbírni a lábam – vallottam be, majd megnyaltam az ajkam.
Jean-Claude végigfuttatta a nyelvét a csípőmön.
– Majd tartalak, ha eljön az ideje.
Végigcsókolta a combomat, aztán belém csúsztatta az ujját. Sóhaj szökött ki a számon.
Jean-Claude tovább csókolgatta belül combomat, a nyelve és az ajkai a bőrömön cikáztak. Az ujjai érintésére megmerevedett a testem, és már éreztem a gyönyör első hullámait.
Jean-Claude lassan felállt, de a kezét továbbra is a lábam közt tartotta. Odahajolt hozzám, és hosszasan szájon csókolt. A keze követte a szája mozgását. Lassan, ráérősen hozta lázba a testem. Amikor újra belém nyúlt, megremegtem és fölkiáltottam.
Ekkor otthagyott. Ott álltam egyedül a vízben. Reszkettem, de nem a hidegtől. Annyira képtelen voltam gondolkozni, hogy meg se kérdeztem tőle, hová megy. De egy pillanat múlva újra előkerült, kezében egy óvszerrel, mintha a semmiből varázsolta volna elő. A bőrömhöz szorítva göngyölte ki.
Miközben ezzel foglalkozott, megint a kezembe fogtam őt, hogy érezzem, milyen bársonyosan sima, hihetetlenül puha a bőre. Jean-Claude elcsukló hangon felnevetett, és kibújt a markomból.
Amikor végre készen állt, a karjába vett, két kezével a combom hátsó részét tartotta. Először csak hozzám dörzsölte magát, ott, ahol korábban a keze járt.
– Kérlek – suttogtam.
Ekkor széttárta a combjaimat, és belém hatolt. Olyan lassan, mintha attól félne, hogy fáj nekem, de nem fájt.
Amikor már bennem volt, kísérteties arckifejezéssel rám nézett. Érzelmek vihara dúlt az arcán. Gyengédség, vágy, diadal.
– Már olyan régóta vágyom erre, ma petite.
Lassan, szinte tétován mozogni kezdett. Tovább néztem az arcát, egészen addig, amíg már elviselhetetlenné vált rajta az érzelmek játéka, az őszintesége. Mintha fájdalom csillogott volna a szemében, amit én sohasem érthetek meg, még csak a közelébe sem juthatok.
Továbbra is lassan, óvatosan mozgatta a csípőjét. Ez is csodálatos érzés volt, de én még többet akartam. Az ajkához hajoltam, és belesuttogtam:
– Nem fogok eltörni. – Azzal az ajkára szorítottam az ajkam, olyan erősen, hogy a szemfogát is érezzem.
Jean-Claude négykézlábra ereszkedett a vízben, és odatámasztott a kád oldalához. Majdnem felfalt a szájával, aztán hirtelen éles fájdalmat éreztem. Fémes ízű vér töltötte meg a számat, és az ő száját is. Ekkor belém lökte magát, és gyorsított az iramon. A tükörben néztem őt. Néztem, ahogy a teste ringatózik. Köréje fontam a karom és a lábam. Magamhoz szorítottam, éreztem, ahogy belém meríti magát. Éreztem a vágyát.
Valaki magas hangon nyögött; én voltam az. A lábammal átkulcsoltam a derekát. A hasizmaim szinte görcsösen összehúzódtak.
Annyira Jean-Claude-hoz szorítottam magam, mintha bele akarnék mászni. Megragadtam hosszú haját, és miközben ő egyre gyorsabban bennem mozgott, pár centis közelségből figyeltem az arcát. Az érzelmek eltűntek róla. Kisimult arcán csak a pőre vágy látszott. Amikor a szám sarkán kicsordult a vér, ő lenyalta, és a teste nekem feszült.
Ekkor lelassított. A hátán és a karján látszott az erőfeszítés. De lelassított. Mintha a szívemig hatoltak volna a lökései. Mintha elképzelhetetlenül megnőtt volna bennem. Görcsösen vonaglott és megfeszült a testem. Jean-Claude felkiáltott, és kiesett a ritmusból. Ismét gyorsabban, erősebben kezdett mozogni, mintha össze szeretné forrasztani a testünket, mintha eggyé akarna minket tenni. Egész testemben elöntött a bizsergető gyönyör. Hűvös lángként futott végig rajtam a kéj; de Jean-Claude még mindig bírta. Minden mozdulatával olyan helyekre jutott bennem, amelyeket korábban senki nem tudott megérinteni. Mintha a teste is ugyanazt tudta volna elérni, amit a hangja. Illetve mintha nem pusztán a teste merült volna csak belém. Egy pillanatra ragyogó, képlékeny fehérséggé vált a világ. Jean-Claude hátába vájtam a körmeimet. Úgy nyögtem, sikoltottam, mintha egy vadállat lennék. Amikor észrevettem, hogy véresre karmoltam a hátát, inkább a saját karomat marcangoltam tovább. Még nem kérdeztem meg tőle, hogyan viszonyul a fájdalomhoz.
Erősen magamhoz szorítottam őt, teljes testsúlyommal ránehezedtem. Jean-Claude kiemelt a vízből, és átmászott a kád peremén. Négykézláb kilépett, aztán lefeküdt a földre, én pedig arrébb húzódtam. Kicsúszott belőlem, de most is ugyanolyan kemény és harcra kész volt, mint amikor elkezdtük.
– És te hol maradtál? – kérdeztem.
– Nem azért vártam idáig, hogy ilyen gyorsan végezzek – válaszolta. Fekvőtámaszba nyomta magát, és megnyalta a karomat, ahol összekarmoltam magam. – Ha az én kedvemért csináltad, nagyra értékelem. Ha azért, hogy engem ne sebesíts meg, szükségtelen volt. Nem baj az, ha egy kicsit fáj.
– Nekem sem.
– Észrevettem – mondta hozzám dörgölőzve. Hosszan megcsókolt. Mellém feküdt, aztán hanyatt fordult. – Szeretnélek nézni, ma petite. Azt akarom, hogy te legyél fölül.
Föléje térdeltem, aztán lassan ráereszkedtem. Az élmény most sokkal mélyebb, intenzívebb volt. Jean-Claude simogatni kezdte a testemet, főleg a mellemet. Aztán elnyúlt alattam. Hosszú, fekete, hullámos haja már majdnem teljesen megszáradt. Sűrű legyezőként terült szét az arca körül. Ezt akartam. Hogy így láthassam őt. Hogy magamban érezhessem.
– Táncolj nekem, Anita.
Táncoltam. Meglovagoltam őt. Amikor még jobban megkeményedett bennem, felnyögtem. A tükörben néztem magunkat. Néztem, ahogy a csípőm ring Jean-Claude fölött.
– Ma petite – suttogta –, nézz a szemembe. Hadd legyen úgy, ahogy mindig is lehetett volna.
Belebámultam a sötétkék szempárba. Gyönyörű volt, de emberi.
– Nem megy – ráztam meg a fejem.
– Meg kell engedned, hogy az elmédbe hatoljak, ahogy a testedbe is engedtél behatolni – mondta, de közben dobálta magát, úgyhogy alig tudtam gondolkozni.
– Nem tudom, hogyan kell – mondtam végül.
– Szeress, Anita, szeress engem.
– Szeretlek – néztem rá.
Tényleg szerettem.
– Akkor engedj be, ma petite. Hadd szeresselek én is téged.
Olyan volt, mintha elhúztak volna egy függönyt. Jean-Claude szeme hirtelen fullasztó lett, mint egy végtelen, éjkék, perzselő óceán. Éreztem a saját testem. Éreztem magamban Jean-Claude-ot. Az elmémben is éreztem őt, mint a cirógató selymet.
Az orgazmus váratlanul ért, így jobban megnyitotta előtte az elmémet, mint ahogy terveztem. Belezuhantam a szemébe. Ő felkiáltott alattam, és ráébredtem, hogy még mindig érzékelem a testemet, a kezemet a mellkasán, a fölötte hullámzó csípőmet. És épp időben nyitottam ki a szemem, akkor, amikor Jean-Claude arca a teljes kiszolgáltatottság szédítő pillanatában elernyedt.
Ráfeküdtem, a karját simogattam. Éreztem, ahogy dobog a szíve. Pár percig csendben, egymást átölelve feküdtünk és pihentünk, aztán lecsúsztam róla, és melléfeküdtem.
– Többé nem tudsz hipnotizálni. Még ha hagyom is neked, akármikor meg tudom szakítani a kapcsolatot.
– Igen, ma petite.
– Zavar?
– Mondjuk inkább, hogy nem zavar annyira, mint ahogy egy pár órával ezelőtt zavart volna – válaszolta az egyik hajfürtömet tekergetve.
Felkönyököltem, hogy lássam az arcát.
– Ezt hogy érted? Most, hogy lefeküdtem veled, már nem vagyok rád veszélyes?
Jean-Claude kifürkészhetetlen tekintettel nézett vissza rám.
– Mindig veszedelmes leszel, ma petite.
Fölemelkedett, és gyengéden megcsókolt. Aztán visszaereszkedett a fél könyökére.
– Volt idő, amikor egy karóval vagy egy golyóval elvetted volna az életem. – Megfogta a kezem, és a szájához emelte. – De az életem most is ugyanúgy a te finom, illatos kezedben van.
Gyengéden kezet csókolt nekem. Aztán visszafeküdt, és engem is magával húzott.
– Jöjj, ma petite, élvezd ki a diadalt.
Hátrahúztam a fejem, és nem engedtem, hogy megcsókoljon.
– Nem győztelek le.
– Én se téged – simogatta meg a hátam. – Kezdem azt hinni, hogy soha nem is foglak. De ez a leghatásosabb afrodiziákum mind közül.
– Örökké kihívást jelentek neked? – kérdeztem.
– Mindörökké – válaszolta suttogva. Hagytam, hogy magához húzzon és megcsókoljon, bár még mindig nem tudtam egészen biztosan, hogy jól vagy rosszul tettem-e, amit tettem. De ma éjjel ez sem érdekelt.
Nah mivel sikerült 12 oldalt írnom, nah jó másolnom mára ennyi, jövö héten jövök megint a következő idézet kötettel,azok már nem lesznek ennyire hosszúak. De ezt így érzem teljesnek.
Üdv: Bethliz
Most is tanulnom kéne a próba vizsgámra ami 15-én lesz, de az új könyvemet nagyon nehéz elhagyni, majd arról is szeretnék írni. Jelenleg a Fekete Tőr testvériség történeteit olvasom.
Nah de jöjjön a 6. részből Aminek a címe Gyilkos tánc.
Ígazából ebből a részből 1 fejzet van amit ímádok és majd ha olvassátok meg értitek miért. De mivel úgy érzem, hogy nem akarok rögtön belevágni a közepébe, vagyis inkább a végébe, mert onnan van a rész elösször 1 kis bemelegítő csak hogy huzzam az idegeiteket. Bocsi, de szeretek gonoszkodni.
Tehát hogy időrendben haladjunk:
Rögtön az első fejezetben találtam olyat amit tetszik, lehet több is lesz mint gondoltam volna:
Kétoldalt, közvetlenül a vállam alatt megfogta a karom. Nem hajolt oda hozzám, és nem húzott magához se, csak fogta a karom, és mélyen a szemembe nézett.
Belenéztem a sötétkék szempárba. Nem is olyan régen még nem tudtam volna belenézni anélkül, hogy meg ne bűvöljön a tekintetével. Most képes voltam állni a tekintetét, de bizonyos értelemben ugyanúgy megbűvölt. Lábujjhegyre álltam, és a füléhez hajoltam.
– Már rég ki kellett volna nyírnom téged.
– Megvolt rá az esélyed, ma petite. De ehelyett állandóan megmentesz.
– Mea culpa – válaszoltam.
Elnevette magát. A hangja úgy simogatta a testemet, akár a puha prém, én pedig mintha meztelen lettem volna. Reszketni kezdtem a karjában.
– Hagyd ezt abba – mondtam.
Finoman megcsókolt, épp csak hozzám ért az ajka, nem is éreztem a szemfogait.
– Ha nem lennék, valld be, hiányoznék neked, ma petite.
Elhúzódtam tőle. A keze végigcsúszott a karomon, egészen le, az ujjam hegyéig.
– Indulnom kell.
– Már említetted.
– Tűnj már el, Jean-Claude, elég a játékból.
Az arca azonnal elkomolyodott, mintha letörölte volna róla az érzelmeket.
– Abbahagytam. Indulj a másik szeretődhöz. – Most ő intett csendre, és így folytatta: – Tudom, hogy a szó szoros értelmében nem vagytok szeretők. Tudom, hogy mind a kettőnknek ellenállsz. Bátor vagy, ma petite.
Valami átvillant az arcán, talán harag, de azonnal el is tűnt, akár a hullám egy sötét tó felszínén.
– Holnap este velem leszel, és Richardon lesz a sor, hogy otthon üljön, és a fejét törje – folytatta, aztán megcsóválta a fejét. – Még érted sem volnék hajlandó azt megtenni, amit Sabin. Van, amit még a te szerelmedért sem tennék meg. – Hirtelen vad harag villant az arcán. – Így is épp eleget teszek.
– Ne merészelj hibáztatni! – vágtam közbe. – Ha közbe nem lépsz, mostanra Richard meg én már rég jegyesek lennénk, sőt.
– És aztán? Egy fehér kerítéses, külvárosi házban élnél, átlag kettő és fél gyerekkel? Szerintem magadhoz még kevésbé vagy őszinte, mint hozzám, Anita.
Mindig rosszat jelentett, ha Anitának szólít.
– Ezt meg hogy érted? – kérdeztem.
– Úgy, ma petite, hogy téged éppoly csekély valószínűséggel fognak oltár elé vezetni, mint engem.
Ezzel az ajtóhoz suhant, és kiment. A kilincs halkan, de határozottan kattant mögötte.
Ez a rész azért tetszik, mert Anita és Jean-Claude van benne. Bár Anita sajnos még mindig fél a saját érzéseitől( sajnos még sokáig fog, de szépen lassan, rájön, hogy nem is olyan rossz az amitől fél sőt…)
10. fejezet
Aztán az ajka az ajkamat súrolta, én pedig beleszédülten a csókjába. Elengedtem a kezét, az ujjaimmal végigsimítottam a meztelen mellkasát, és eljátszadoztam a megkeményedett mellbimbókkal. Ő a derekamra tette a kezét, végighúzta a hátamon, fölfelé haladva a gerincem mentén.
– Semmi nincs rajtad a póló alatt – suttogta bele a számba.
– Tudom – suttogtam vissza.
A keze ekkor besiklott a pólóm alá, végigsimogatta a hátamat, a testünk egymáshoz tapadt. Bár csak a farmeren keresztül éreztem, mégis beleborzongtam, ahogy Richard meztelen teste hozzám ért. A bőröm szomjazott rá, hogy meztelen testtel simuljunk egymáshoz, hús a húshoz. Kibújtam a pólómból. Richard levegő után kapott, annyira megdöbbent.
Kocsányon lógó szemmel bámulta a csupasz mellemet, de most már nem csak ő volt felhevülve. Mindkét mellemet a kezébe fogta, és amikor látta, hogy nem tiltakozom, letérdelt elém. Sötéten ragyogó tekintettel nézett fel rám.
Úgy csókoltam meg, mintha fel akarnám falni. Nagyon jólesett, ahogy a csupasz bőrömet simogatta. Szinte már túlságosan is.
Aztán elhúzta az ajkát az ajkamról, és a mellemet csókolta meg. Felnyögtem a meglepetéstől.
Ebben a pillanatban valaki kopogott az ajtón. Mind a ketten megdermedtünk. Egy ismeretlen női hang szólalt meg kintről.
Igazából ezt csak azért tettem bele, mert itt még kedveltem Richardot, nem lövöm le a poént miért is utáltam meg. (Nah jó Anitára vetiti a saját félelmeit és ez őnző dolog, de ez amjd csak később derül ki)
13. fejezet
– Indulhatunk, ma petite A parti csak ránk vár – Jean-Claude széles gesztust tett a karjával az ajtó felé, de a kezemet nem fogta meg. Először Richardra pillantott, aztán rám. Rendkívül tisztességesen viselkedett. Pedig ő aztán egy világhíres, első osztályú seggfej volt. Nem szokott ilyen jó kisfiú lenni.
Richardra pillantottam.
– Indulj – mondta. – Ha búcsúcsókot adsz, megint elkenődik a rúzsod.
– Már így is elég sok van rajtad Anita rúzsából, Richard – állapította meg Jean-Claude. Most először érződött féltékenység a hangjából.
Richard kettőt lépett előre, és a szobában érezhetően megugrott a feszültség.
– Újra adhatok Anitának egy búcsúcsókot, ha ez téged boldoggá tesz.
– Hagyjátok már abba! – szóltam rájuk.
– Feltétlenül csókold meg – vágott vissza Richardnak a vámpír. – Az este hátralevő részében úgyis az enyém lesz. Megengedhetem magamnak, hogy nagylelkű legyek.
Richard keze ökölbe szorult, az ereje első hullámai végigsöpörtek a szobán.
– Na jó, én megyek – közöltem. Elindultam az ajtó felé, vissza se néztem. De Jean-Claude utolért, mielőtt még eljutottam volna a küszöbig. Már elindult a kilincs felé a keze, de aztán meggondolta magát, és hagyta, hogy én nyissam ki.
– Mindig elfeledkezem erről ajtómániádról.
– Én viszont soha – szólt közbe Richard halkan.
Ebben a részben tetszenek a harciaskodó kiskakasok. Ez tényleg csak ízelítő a fejezetből, vagyis ebből a harciaskodásból.
14. fejezet
Jean-Claude átölelte a vállam, én meg nekidőltem. A teste közelségétől idegesen remegni kezdett a gyomrom. Előrehajolt, mintha meg akarna csókolni, de a bal kezemet a mellkasára téve megállítottam. Nem biztos, hogy jó ötlet volt. A tenyerem most a meztelen bőrén feküdt.
– Idáig egész jól viselkedtél. Most mi ütött beléd? – kérdeztem.
– Csak próbállak megvigasztalni, ma petite.
– Na persze – mondtam kétkedve.
A másik karjával átölelte a derekam, és maga felé fordított. A pisztoly még mindig a kezemben volt, ez eléggé idétlenül hatott. Jean-Claude ellen úgysem akartam használni, és a zárt kocsiajtón át a bérgyilkos sem törhetett rám. Egy ekkora tömegben, ahol zsaruk irányították a közlekedést, még egy profi számára is túl merész ötlet lett volna egy ilyen erőszakos bűncselekményt elkövetni.
Ezért aztán pisztollyal a kezemben átöleltem Jean-Claude hátát.
– Ha megcsókolsz, megint ki kell festenem a számat.
Erre a vámpír olyan közel hajolt, hogy akár meg is csókolhatott volna.
– Az nem történhet meg – suttogta egy hajszálnyira az ajkamtól. Aztán adott egy csókot az arcomra, majd végigsimította ajkával az államat.
A pisztoly csövével felemeltem a fejét, hogy az arcába nézhessek. Fullasztóan kék lett a szeme.
– A nyakamat nem adom – közöltem vele. Komolyan is gondoltam. Eddig csak egyszer vállaltam az önkéntes véradó szerepét, akkor, amikor Jean-Claude éppen haldoklott. Egyébként nem szoktam testnedveket cserélni a Város Urával.
Jean-Claude a pisztoly csövéhez dörgölte az arcát.
– Nekem ennél sokkal alantasabb gondolatok járnak a fejemben.
Azzal ráhajolt a kulcscsontomra, és végignyalta a bőrömet. Egy pillanatig elgondolkoztam azon, mennyivel akar még lejjebb menni, de aztán ellöktem magamtól.
– Inkább ne csináld – mondtam félig nevetve.
– Most már jobban érzed magad, ma petite?
Egy szívdobbanásnyi ideig rámeredtem, aztán elkezdtem nevetni.
Hát persze! Ördögien ravasz vagy, ugye tudod?
– Ezt már mások is említették – válaszolta mosolyogva Jean-Claude.
Ebben az tetszik, hogy persze a nyilvánvaló szexuális felhangokon kívül, láthatjuk, hogy Jean-Claud nem csak sexet akar Anitától, hanem fontos neki, és ismeri.
22. fejezet
– Igazad van – ismerte be. – Ha vihogva körülrajongtál volna, talán még egy pillantásra sem méltatlak. Először az kezdett vonzani benned, hogy részben immúnis vagy az erőimre. De a makacsságoddal nyűgöztél le igazán. Azzal, hogy kerek perec elutasítottál.
– Vagyis kihívást jelentettem a számodra.
– Igen.
Ez az őszinteség váratlanul ért. Most először kezdtem úgy érezni, hogy az igazat látom a tekintetében.
– Akkor jó, hogy ellenálltam. Nem szeretem, ha kihasználnak, aztán félrehajítanak.
– Egykor még csupán kihívás voltál, valami, amit meg kellett hódítanom. Csakhogy utána érdekelni kezdett a növekvő hatalmad. Megláttam, milyen lehetőségeim lennének a pozícióm megerősítésére, ha egyesülnél velem.
Fájdalom, vagy valami ahhoz hasonló suhant át az arcán. Szerettem volna megkérdezni, vajon ez most valódi-e. Hogy volt-e egyáltalán valami valódi ebben a műsorban, vagy az egész csak színjáték. Tudtam, hogy Jean-Claude bármit hajlandó megtenni a saját túlélése érdekében. Abban viszont, hogy igazat mond, nem bíztam volna még akkor sem, ha egy halom Biblián ül.
– Már épp elégszer húztam ki a segged a bajból. A halandó szolgáddá nyilvánítottál. Mit akarsz még?
– Téged, ma petite – mondta. Felállt, de nem jött közelebb. – Már nem a kihívás, de nem is a hatalom ígérete miatt csodállak.
Hirtelen a torkomban kezdett dobogni a szívem, pedig Jean-Claude még nem csinált semmit.
– Anita, szeretlek.
Szerintem egyértelmű nem?
25. fejezet
Lihegve feküdtem a földön. Jean-Claude a bal oldalamon könyökölt. A szája véres volt, még az állára is jutott belőle. Richard tőlem jobbra feküdt, hason, a feje a karomra nehezedett. A mellkasa ritmikusan emelkedett és süllyedt; ahogy nagy kortyokban szedte a levegőt. A gerince mentén izzadság csillogott.
Szinte aranyszínű ködben úszott a világ. A hallásom csak lassan nyertem vissza, olyan volt, mintha egy hosszú csövön keresztül hallgatóznék.
Jean-Claude lenyalta az ajkáról a vért, azután reszkető kézzel megtörölte az állat, és a kezét is lenyalta. Majd ledőlt mellém, a vállam gödrébe fektetve a fejét. Meztelen mellkasa és hasa alá szorult a karom. Lázasan forró volt a bőre. Azelőtt sosem volt ilyen. Úgy vert a szíve, mint egy csapdába esett madáré.
A haja az arcomba hullott. Egzotikus sampon illatát árasztotta, meg a vámpír saját szagát.
– Nekem csodálatos volt, és neked, ma petite? – kérdezte elcsukló nevetéssel.
– Bíztam benne, hogy megtalálod a helyzethez illő kifejezést – mondtam nagyot nyelve. Még a nevetéshez is fáradt voltam.
Richard felkönyökölt. A nyakán lévő fognyomokból csörgött a vér. Amikor odanyúltam a sebéhez, véres lett az ujjam.
– Fáj? – kérdeztem.
– Annyira nem. – Richard gyengéden megfogta a kezem, és tisztára nyalta az ujjaimat.
Jean-Claude szokatlanul meleg keze a hasamat simogatta a pólóm alatt. Aztán kigombolta a sliccemet.
– Ne is gondolj ilyesmire – figyelmeztettem.
– Késő, ma petite. – Odahajolt hozzám, és megcsókolt. Éreztem Richard vérének fémes,
édeskés ízét a nyelvén. Felemeltem a fejem, és az ajkára tapadtam.
Hát ebben a részben bár a lényget kihagytam először érezhetjük a triumvirátus erejét. (Valamint Anita első 2 pasival este, de nem az utlsó)
38. fejezet
Itt majdnem az egész fejezettet kifogom másolni, mert így az igazi, de Figyelem, Ezek után nem fogod abba hagyni az olvasást.
-Jean-Claude rám nézett.
– Richard él. Marcus halott. Jól mondom?
Bólintottam.
– Akkor miért a sok könny, ma petite? Nem hiszem, hogy valaha sírni láttalak volna.
– Nem sírok.
A vámpír egy ujjal megérintette az arcom, és amikor visszahúzta, egy könnycsepp remegett az ujja hegyén. Aztán a szájához emelte, és lenyalta.
– Olyan az ízed, mintha összetörték volna a szívedet, ma petite.
Erre összeszorult a torkom. Levegőt se kaptam a könnyektől. Minél inkább próbáltam visszafojtani a könnyeimet, annál sebesebben patakzottak. Magam köré fontam a karom, de a kezem hozzáért a testemet beborító ragacsos masszához. Mindkét kezem eltartottam magamtól, mintha valami mocskoshoz nyúltam volna. Előretartottam a kezem, és csak bámultam Jean-Claude-ra.
– Mon Dieu, mi történt? – a vámpír megpróbált átölelni, de ellöktem magamtól.
– Csupa mocsok leszel te is.
Jean-Claude rámeredt a kezére kenődött sűrű ragacsra.
– Hogyan jutottál ilyen közel egy vérfarkashoz átváltozás közben? – kérdezte, aztán átsuhant az arcán a felismerés. – Richard volt az. Láttad átváltozni.
Bólintottam.
– Rajtam fekve változott át. Olyan volt... jaj, istenem. – Jean-Claude átkarolt és odahúzott magához.
Megint löktem rajta egyet.
– Tönkre fog menni a ruhád.
– Ma petite, ma petite, semmi baj. Nincs semmi baj.
– Dehogy nincs! – dőltem neki. Hagytam, hogy körém fonja a karját. Belekapaszkodtam, belevájtam az ujjaimat a selyemingébe. A mellkasába fúrtam az arcom, úgy suttogtam tovább. – Richard megzabálta Marcust. Megette.
– Richard vérfarkas, ma petite. Ez a dolga.
Annyira furcsa volt, amit mondott, és annyira igaz, hogy elnevettem magam – váratlanul, majdnem dühösen. Aztán a nevetésem köhögésbe fulladt, a köhögésből pedig zokogás lett.
Úgy kapaszkodtam Jean-Claude-ba, mintha ő lett volna a legutolsó normális lény az egész világon. Odabújtam hozzá, és csak bőgtem. Olyan érzés volt, mintha tényleg eltört volna valami a szívem mélyén, és a lelkem szilánkjait sírnám ki magamból a vállán.
A hangja tompán ütötte meg a fülemet, mintha már régóta beszélne, csak én nem hallottam eddig. Franciául suttogott a hajamba, közben a hátamat simogatta, és csendesen ringatott.
Némán feküdtem a karjai közt. Már nem maradt több könnyem. Könnyűnek, üresnek és bénultnak éreztem magam.
Jean-Claude kisimította a hajam a homlokomból. Aztán csókot lehelt rá, pont úgy, ahogy korábban Richard. Még erre a gondolatra sem kezdtem el újra sírni. Túl kevés idő telt el azóta, hogy abbahagytam.
– Ma petite, föl tudsz állni?
39. fejezet.
Nah jó tévedtem ez lesz az amire gondoltam. Én erre a részre vártam már majdnem az első rsz óta ez a függőségem oka.
. Halk kopogást hallottam az ajtón.
– Ma petite, bejöhetek?
Végignéztem magamon. A hab még mindig nem oszlott szét. Egy halom buborékot közelebb lapátoltam a mellemhez, aztán kiszóltam:
– Bújj be.
Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne bújjak be nyakig a vízbe. Bíztam a fürdőhabban, és kiegyenesedtem. Különben sem lettem volna hajlandó a vízbe bújni. Pucéran ülök egy kádnyi fürdőhabban. Na és? Senki nem hozhat zavarba a beleegyezésem nélkül.
Jean-Claude bejött, kezében két bolyhos, vörös törülközővel. Halvány mosollyal becsukta maga mögött az ajtót.
– Nehogy kiszökjön a meleg levegő.
Gyanakodva néztem rá, de bólintottam:
– Azt hiszem, igazad van.
– Hová tegyem a törülközőket? Ide? – kérdezte, és már le is tette őket a mosdókagyló melletti kis szekrényre.
– Ott nem érem el – tiltakoztam.
– Akkor ide? – tette át őket a kisszék tetejére. Aztán csak állt és bámult, még mindig egy szál farmerben. A lába döbbenetesen fehérnek tűnt a fekete szőnyegpadlón.
– Még mindig túl messzire tetted.
Erre leült a kád szélére, a törülközőket meg letette maga mellé a földre.
– Most elég közel vannak?
– Talán egy kicsit túl közel is – válaszoltam.
Jean-Claude végighúzta az ujja hegyét a kád szélénél lebegő buborékokon.
– Most már jobban érzed magad, ma petite?
– Azt kértem, hagyd a szexuális utalásokat, emlékszel?
– Ahogy én emlékszem, azt mondtad: ne célozgassak a szexre, míg tiszta nem leszel – mosolygott rám. – Már tiszta vagy.
– Te mindent szó szerint veszel – sóhajtottam.
A vámpír belemerítette a kezét a vízbe. A vállát eléggé elfordította ahhoz, hogy lássam a korbács ütötte sebhelyeket a lapockáján. Sima, fehér hegek voltak, és hirtelen kedvem támadt végigsimítani rajtuk.
Jean-Claude visszafordult felém. Ujjait beletörölte a mellkasába, nedves nyomokat húzva az égési sebe sima felületén, majd egyre lejjebb haladt, végig a hasán. A nadrágjában eltűnő sötét szőrzettel is eljátszadozott.
Becsuktam a szemem, és egy nagyot sóhajtottam.
Éreztem, ahogy fölém hajol.
– Mi a baj, ma petite? Elgyöngültél?
Kinyitottam a szemem. Jean-Claude egész felsőtestével a kád fölé hajolt, jobb karjával a kád túlsó peremére támaszkodott, bal keze a vállam mellett volt. A csípője annyira a víz fölé lógott, hogy ha meglököm a mellénél, beleesik a kádba.
– Nem szoktam elgyöngülni – közöltem. Jean-Claude arca fölém hajolt.
– Ezt örömmel hallom – mondta, aztán könnyedén megcsókolt, éppen csak súrolt az ajka, de még erre az apró mozdulatra is összeszorult a gyomrom.
Levegő után kapva ellöktem magamtól. Jean-Claude belecsúszott a kádba, teljesen elmerült, csak a két lába látszott a víz színe fölött. Ráadásul pont a pucér testemen landolt, úgyhogy felsikoltottam.
A vizet lesimította arcáról, hosszú fekete haja az arca és a válla körül kígyózott. Még soha nem láttam ilyen meglepettnek. Végül lemászott rólam, főleg azért, mert eltoltam magamtól. Nagynehezen lábra állt. Patakokban folyt róla a víz. Aztán rám nézett. Én a kád széléhez tapadtam, és dühösen néztem rá.
Jean-Claude megcsóválta a fejét, és kacagni kezdett. A hangja betöltötte a fürdőszobát, és végigzongorázott a bőrömön.
– Háromszáz éve boldogítom a hölgyeket, Anita. Veled miért vagyok ennyire ügyefogyott?
– Talán okod van rá – vágtam vissza.
– Meglehet.
Végiggusztáltam. Térdig állt a fürdőhabban. Csuromvizes volt, nevetségesen kellett volna kinéznie, de nem sikerült neki. Szép volt.
– Ha tudom, mi vagy, hogyan lehetsz mégis ennyire szép?
Jean-Claude visszatérdelt a vízbe. A hab a derekáig ért, úgyhogy teljesen meztelennek látszott. Víz gyöngyözött a mellkasán. Szerettem volna végigsimogatni. Szerettem volna lenyalni a vizet a bőréről. Úgyhogy összehúztam a lábam, és átkulcsoltam a karommal a térdemet. Nem bíztam eléggé magamban.
Jean-Claude felém hajolt. A víz csobogott körülöttem. A vámpír még mindig térdelt, de már olyan közel volt, hogy a farmerje a felhúzott lábamat súrolta. A két térdem közé temettem az arcom. A szívverésem elárult: tudtam, hogy érzi a rajtam a vágyam illatát.
Éreztem, hogy fölém hajol, az arca majdnem a nedves hajamhoz ért.
– Küldj el, és már itt sem vagyok – mondta. Lassan fölemeltem a fejem.
Jean-Claude kétoldalt a kád szélére támaszkodott, a mellkasa így veszélyesen közel került az arcomhoz. Úgy néztem a bőrén gyöngyöző vizet, ahogy néha ő szokta nézni rajtam a vércseppeket: letagadhatatlan, elsöprő vággyal. A késztetés olyan erős volt, hogy már nem akartam nemet mondani.
Elengedtem a térdem, és előrehajoltam.
– Maradj – suttogtam.
Óvatosan átöleltem a derekát, mintha attól félnék, hogy megéget, pedig a bőre hűvös volt, és víztől csúszós. Hűvös és sima tapintású. Amikor az arcába néztem, tudtam, hogy az én arcom majdnem félelmet tükröz.
Jean-Claude arca imádnivalóan bizonytalan volt, mintha nem tudná, hogyan tovább. Soha nem gondoltam, hogy ezt a kifejezést fogom látni az arcán, ha meztelenül a karjában tarthat.
Nem vettem le az arcáról a szemem, miközben a szám elindult a hasa felé. Gyorsan, óvatosan megnyaltam a bőrét.
Felnyögött, a szeme lecsukódott, a tagjai szinte összecsuklottak. A testére tapasztottam a szám, és lenyaltam róla a vizet. A mellkasát már nem értem el. Két kézzel karcsú derekára támaszkodva föltérdeltem.
Mellbimbóim megkeményedtek. Amikor föltérdeltem, Jean-Claude kiemelkedett a vízből. De hirtelen elbizonytalanodtam, és megdermedtem. Borzasztóan szerettem volna látni az arcát, de féltem fölpillantani.
Jean-Claude az ujja hegyével végigsimogatta a vállam. Borzongva néztem föl. Jean-Claude arckifejezése láttán elállt a lélegzetem, olyan gyengédséget, vágyat és ámulatot láttam az arcán.
– Olyan gyönyörű vagy, ma petite. – Mielőtt még tiltakozhattam volna, az ajkamra tette az ujját. – Gyönyörű vagy. Higgy nekem.
Az ujja végigsimította az ajkamat, aztán az államra vándorolt. Majd a vállamon haladt végig, aztán a hátamon, lassan, izgatón. Végül a derekamon állt meg a két keze, az én két kezem tükörképeként.
– És most mi lesz? – kérdeztem kissé elfúló hangon.
– Amit csak akarsz, ma petite.
Masszírozni kezdtem a derekát, a húsát gyúrva, kitapogatva a testét a tenyeremmel. Aztán szétnyitott ujjakkal a bőrére tapasztottam a kezem, és felcsúsztattam a bordáin.
Ő is simogatni kezdte a derekamat, aztán kétoldalt a bordáimra tette a kezét. Erős ujjai épp annyira masszírozták a bőröm, hogy kiszaladjon belőlem egy sóhaj. A hüvelykujja a mellem alatt állt meg. Pihekönnyű volt az érintése, szinte nem is ért hozzám. De egyszer is elég volt, hogy a bőre súrolja a mellemet. A testem azonnal reagált rá, megfeszültem, a mellbimbóim még jobban megkeményedtek. Kívánta őt a testem. Annyira kívánta, hogy sajgott a vágytól.
A mellkasára szorítottam a kezem. Rájöttem, hogy Jean-Claude még mindig az én mozdulataimat ismétli, és az én lépésemre vár.
Kutatóan néztem szép arcába, sötét szemébe. Nem volt hipnotikus ereje, nem parancsolt, csak sűrű szempillái sötét vonala látszott, meg az írisze, az a telt kék szín, amilyenben az ég szokott játszani, mielőtt az éjszaka feketén elnyelné a világot, de nyugaton még mindig marad egy tintakék árnyalat. A szépség önmagában is parancsoló erejű.
Följebb csúsztattam a kezem a mellkasán, az ujjaim a mellbimbóit súrolták. Közben mindvégig az arcát néztem, torkomban dobogó szívvel, szaporán lélegezve.
Az ő keze is elindult fölfelé, aztán a tenyerébe fogta a mellem. Felnyögtem, ahogy megérintett. Aztán Jean-Claude anélkül, hogy elengedett volna, lejjebb ereszkedett a vízben. A mellem fölé hajolt, és csókot lehelt rá. Lecsókolta a vizet a bőrömről.
Összerázkódtam, Jean-Claude csupasz vállán kellett megtámaszkodnom. Csak hosszú fekete haját láttam, ahogy rám hajolt. Végül megpillantottam magunkat a tükörben. Figyeltem, ahogy összezárul a mellemen a szája, éreztem, hogy olyan mélyen beszívja a húsom, amennyire csak lehet. A szemfogai a bőrömhöz nyomódtak. Egy másodpercig azt hittem, mindjárt belém mélyeszti őket, és egy vékony, forró vonalban mindjárt folyni kezd a vérem, de Jean-Claude elhúzódott tőlem. Négykézlábra ereszkedett a vízben, így most én voltam a magasabb, és bele tudtam nézni az arcába.
Most már nyoma sem volt rajta a bizonytalanságnak. Még mindig gyönyörű, emberi volt a szeme, de most már egy növekvő, sötét sejtelem lappangott benne. A szexet láttam benne, jobb szó híján, bár a férfiak tekintete ilyenkor olyan primitív, hogy le sem lehet írni. Ilyenkor bújik ki belőlük a mindannyiunkban ott lapuló éjszaka. Az a részünk, amit az álmaink csapdájába zárunk, és megtagadunk a nappali órákban. Jean-Claude csak várt, összekuporodva a vízben, szemében ezzel a vad szikrával. Odahajoltam hozzá.
Könnyedén megcsókoltam, épp csak hozzáért a szám. Végighúztam a nyelvem az ajkain, mire ő kinyitotta a száját nekem. A két kezem közé fogtam az arcát, hogy megcsókoljam, megízleljem, fölfedezzem.
Félig nyögésre, félig kiáltásra emlékeztető hangot hallatva kiemelkedett a vízből. Két karját összekulcsolta a hátamon, aztán lehúzott magával a víz alá, mint egy cápa. Egy kicsivel később prüszkölve bukkantunk fel a víz alól. Jean-Claude eltolt magától, és a kád legtávolabbi oldalának dőlt. Én annyira lihegtem, hogy az egész testem remegett bele. Majd’ kiugrott a szívem a torkomból. Szinte bele tudtam volna harapni a pulzusomba, még az ízét is éreztem. Aztán ráébredtem, hogy nemcsak a saját szívverésemet hallom, hanem Jean-Claude-ét is.
Láttam az ütőeret a nyakán, amely szinte különálló életet élt, de nemcsak a szememmel érzékeltem. Úgy éreztem, mintha a sajátom volna. Még soha nem voltam ennyire tudatában a saját vérkeringésemnek. A meleg bőröm lüktetésének. A szivdobogásomnak. A bennem tomboló életnek. Jean-Claude teste az én testem ütemére lüktetett. Mintha a vérkeringésemmel sodortatta volna magát. Éreztem benne a vágyat, és valóban nem csak a szexet kívánta, és nem is pusztán a vért. Erre most döbbentem rá először. Én kellettem neki, mindenestől. Meg akart melegedni a testem tűzénél, mintha a gyertya lángja fölé tartaná a kezét, hogy magába szívja a meleg életemet. Csendességet éreztem benne, mély csendet, mint egy sötétben rejtőző, mozdulatlan tavat, amihez nem juthat el az élet. Ebben a kristálytiszta pillanatban rájöttem, hogy részben emiatt vonzódom hozzá: bele akartam meríteni a kezem abba a halálos csendbe. Magamba akartam fogadni, aztán szembeszállni vele, és legyőzni. Perzselő élettel akartam megtölteni, és e percben azt is megtudtam, hogy képes leszek rá, de csak azon az áron, hogy a csendes sötétség egy részét átveszem tőle.
– A legalázatosabban bocsánatot kérek, ma petite, majdnem elvesztettem a fejem. – Jean-Claude belemerült a vízbe, és a kád szélének dőlt. – Nem azért jöttem, hogy igyák belőled. Sajnálom.
Éreztem, hogy egyre távolodik, elhúzódik tőlem a szívdobogása. A pulzusom lelassult. Már csak a saját vérem dobolt a fülemben. Jean-Claude víztől csepegő testtel felállt.
– Megyek, ma petite – sóhajtotta. – Mindig megfosztasz nehezen kivívott önuralmamtól. Csak te vagy erre képes. Csak te.
Odamásztam hozzá a vízben, és tágra nyílt szemmel, megátalkodottan néztem rá.
– Maradj – mondtam újra.
Jean-Claude részben csodálkozva, részben örömmel, részben félve nézett rám, mintha nem bízna bennem, vagy éppen magában.
A lába elé térdeltem, és fölcsúsztattam a kezem az átázott farmerén. A combjánál könnyedén az anyagba mélyesztettem az ujjaimat, és fölnéztem rá. Az arcom veszedelmesen közel került a legintimebb testrészéhez, amit azelőtt még soha nem érintettem, még a kezemmel sem. Ilyen közelről nem tudtam nem észrevenni, hogy Jean-Claude teljesen merev, nehéz anyag alatt. Borzasztóan szerettem volna az ágyékához szorítani az arcom. Végül csak a kezemmel simítottam végig rajta, alig érezhetően. De még erre a puha érintésre is halkan felnyögött.
Úgy nézett rám, mint aki mindjárt meg akar fulladni.
Álltam a tekintetét.
– Fogak nélkül, vér nélkül – figyelmeztettem.
Lassan bólintott. Csak a harmadik nekifutásra találta meg a hangját.
– Ahogy az én hölgyem kívánja.
Most odatettem az arcomat is, hogy a bőrömön érezzem, mennyire megkeményedett. Erre az egész teste megdermedt. Hozzádörzsöltem az arcom, mint egy macska. Erre aprót nyögött. Fölpillantottam rá. A szeme csukva volt, a feje hátravetve.
Megragadtam a nadrágja övrészét, és annál fogva álló helyzetbe húztam magam. Csörgött rólam a víz. A bőrömre fürdőhab tapadt.
Jean-Claude keze átfogta a derekamat, a szeme azonban lejjebb tévedt. Aztán elkapta a tekintetem, és rám mosolygott a megszokott mosolyával, ami arról árulkodott, hogy a fejében gonosz ötletek járnak, olyan dolgok, amiket csak a sötétben szabad csinálni. Most először mindent meg akartam kapni, amit a mosolya ígért.
Megrántottam a farmerét.
– Le vele.
Óvatosan kigombolta a sliccét. Aztán lehámozta magáról a vizes nadrágot. Ha volt is rajta alsógatya, én nem láttam belőle semmit. A farmer a szőnyegpadlón landolt. Jean-Claude váratlanul meztelen lett.
Olyan volt, mint a faragott alabástrom, a teste minden íve, minden izma sápadt és hibátlan. Ha azt mondtam volna rá, hogy szép, csak magamat ismétlem. Túl ciki lett volna azt mondani, hogy „hűamindenit”. Úgyhogy amikor megszólaltam, a hangom vékony volt és fojtott, rekedtté tették a hiába keresett szavak.
– Nem vagy körülmetélve.
– Tényleg nem, ma petite. Baj?
Megtettem, amit már a találkozásunk első pillanatától kezdve akartam. A kezembe vettem, és gyengéden megszorítottam. Ő becsukta a szemét, megremegett, és a vállamba kapaszkodott.
– Nem baj – válaszoltam.
Hirtelen magához húzott, és egymáshoz préselte a testünket. Elsöprően jó érzés volt, ahogy az erekciója a hasamhoz nyomódott. A hátába mélyesztettem a körmeimet, hogy a hirtelen elgyengült térdem össze ne rogyjon alattam.
Végigcsókoltam a mellkasát. Aztán lábujjhegyre álltam, a vállát, a nyakát csókoltam. Végigszántottam a bőrén a nyelvemmel, megízleltem, engedtem, hogy az illata, az íze betöltse a számat. Aztán szájon csókoltam, szinte ártatlanul súrolva az ajkammal. A kezemet összekulcsoltam a tarkóján, ívben nekifeszítettem a testem. Mély torokhangon felnyögött.
A karját a hátamra fonva a lábam elé ereszkedett, és továbbra is magához szorított. Én csak néztem őt.
Nyalogatni kezdte a hasam. A keze a fenekemmel játszadozott. Azután a nyelve lejjebb vándorolt, a hasam aljára, ahol már az ágyékom kezdődött. Az ujjait a lábam közé csúsztatta.
– Mit csinálsz? – szisszentem föl. A száját még mindig a hasamra szorítva fölpillantott. Aztán épp csak annyira emelte föl a fejét, hogy suttogva válaszolni tudjon:
– Hármat találhatsz, ma petite.
Két kezét a lábamra téve széthúzta a combjaimat. A keze felfedezőútra indult. Hirtelen kiszáradt a szám.
– Azt hiszem, nem fog elbírni a lábam – vallottam be, majd megnyaltam az ajkam.
Jean-Claude végigfuttatta a nyelvét a csípőmön.
– Majd tartalak, ha eljön az ideje.
Végigcsókolta a combomat, aztán belém csúsztatta az ujját. Sóhaj szökött ki a számon.
Jean-Claude tovább csókolgatta belül combomat, a nyelve és az ajkai a bőrömön cikáztak. Az ujjai érintésére megmerevedett a testem, és már éreztem a gyönyör első hullámait.
Jean-Claude lassan felállt, de a kezét továbbra is a lábam közt tartotta. Odahajolt hozzám, és hosszasan szájon csókolt. A keze követte a szája mozgását. Lassan, ráérősen hozta lázba a testem. Amikor újra belém nyúlt, megremegtem és fölkiáltottam.
Ekkor otthagyott. Ott álltam egyedül a vízben. Reszkettem, de nem a hidegtől. Annyira képtelen voltam gondolkozni, hogy meg se kérdeztem tőle, hová megy. De egy pillanat múlva újra előkerült, kezében egy óvszerrel, mintha a semmiből varázsolta volna elő. A bőrömhöz szorítva göngyölte ki.
Miközben ezzel foglalkozott, megint a kezembe fogtam őt, hogy érezzem, milyen bársonyosan sima, hihetetlenül puha a bőre. Jean-Claude elcsukló hangon felnevetett, és kibújt a markomból.
Amikor végre készen állt, a karjába vett, két kezével a combom hátsó részét tartotta. Először csak hozzám dörzsölte magát, ott, ahol korábban a keze járt.
– Kérlek – suttogtam.
Ekkor széttárta a combjaimat, és belém hatolt. Olyan lassan, mintha attól félne, hogy fáj nekem, de nem fájt.
Amikor már bennem volt, kísérteties arckifejezéssel rám nézett. Érzelmek vihara dúlt az arcán. Gyengédség, vágy, diadal.
– Már olyan régóta vágyom erre, ma petite.
Lassan, szinte tétován mozogni kezdett. Tovább néztem az arcát, egészen addig, amíg már elviselhetetlenné vált rajta az érzelmek játéka, az őszintesége. Mintha fájdalom csillogott volna a szemében, amit én sohasem érthetek meg, még csak a közelébe sem juthatok.
Továbbra is lassan, óvatosan mozgatta a csípőjét. Ez is csodálatos érzés volt, de én még többet akartam. Az ajkához hajoltam, és belesuttogtam:
– Nem fogok eltörni. – Azzal az ajkára szorítottam az ajkam, olyan erősen, hogy a szemfogát is érezzem.
Jean-Claude négykézlábra ereszkedett a vízben, és odatámasztott a kád oldalához. Majdnem felfalt a szájával, aztán hirtelen éles fájdalmat éreztem. Fémes ízű vér töltötte meg a számat, és az ő száját is. Ekkor belém lökte magát, és gyorsított az iramon. A tükörben néztem őt. Néztem, ahogy a teste ringatózik. Köréje fontam a karom és a lábam. Magamhoz szorítottam, éreztem, ahogy belém meríti magát. Éreztem a vágyát.
Valaki magas hangon nyögött; én voltam az. A lábammal átkulcsoltam a derekát. A hasizmaim szinte görcsösen összehúzódtak.
Annyira Jean-Claude-hoz szorítottam magam, mintha bele akarnék mászni. Megragadtam hosszú haját, és miközben ő egyre gyorsabban bennem mozgott, pár centis közelségből figyeltem az arcát. Az érzelmek eltűntek róla. Kisimult arcán csak a pőre vágy látszott. Amikor a szám sarkán kicsordult a vér, ő lenyalta, és a teste nekem feszült.
Ekkor lelassított. A hátán és a karján látszott az erőfeszítés. De lelassított. Mintha a szívemig hatoltak volna a lökései. Mintha elképzelhetetlenül megnőtt volna bennem. Görcsösen vonaglott és megfeszült a testem. Jean-Claude felkiáltott, és kiesett a ritmusból. Ismét gyorsabban, erősebben kezdett mozogni, mintha össze szeretné forrasztani a testünket, mintha eggyé akarna minket tenni. Egész testemben elöntött a bizsergető gyönyör. Hűvös lángként futott végig rajtam a kéj; de Jean-Claude még mindig bírta. Minden mozdulatával olyan helyekre jutott bennem, amelyeket korábban senki nem tudott megérinteni. Mintha a teste is ugyanazt tudta volna elérni, amit a hangja. Illetve mintha nem pusztán a teste merült volna csak belém. Egy pillanatra ragyogó, képlékeny fehérséggé vált a világ. Jean-Claude hátába vájtam a körmeimet. Úgy nyögtem, sikoltottam, mintha egy vadállat lennék. Amikor észrevettem, hogy véresre karmoltam a hátát, inkább a saját karomat marcangoltam tovább. Még nem kérdeztem meg tőle, hogyan viszonyul a fájdalomhoz.
Erősen magamhoz szorítottam őt, teljes testsúlyommal ránehezedtem. Jean-Claude kiemelt a vízből, és átmászott a kád peremén. Négykézláb kilépett, aztán lefeküdt a földre, én pedig arrébb húzódtam. Kicsúszott belőlem, de most is ugyanolyan kemény és harcra kész volt, mint amikor elkezdtük.
– És te hol maradtál? – kérdeztem.
– Nem azért vártam idáig, hogy ilyen gyorsan végezzek – válaszolta. Fekvőtámaszba nyomta magát, és megnyalta a karomat, ahol összekarmoltam magam. – Ha az én kedvemért csináltad, nagyra értékelem. Ha azért, hogy engem ne sebesíts meg, szükségtelen volt. Nem baj az, ha egy kicsit fáj.
– Nekem sem.
– Észrevettem – mondta hozzám dörgölőzve. Hosszan megcsókolt. Mellém feküdt, aztán hanyatt fordult. – Szeretnélek nézni, ma petite. Azt akarom, hogy te legyél fölül.
Föléje térdeltem, aztán lassan ráereszkedtem. Az élmény most sokkal mélyebb, intenzívebb volt. Jean-Claude simogatni kezdte a testemet, főleg a mellemet. Aztán elnyúlt alattam. Hosszú, fekete, hullámos haja már majdnem teljesen megszáradt. Sűrű legyezőként terült szét az arca körül. Ezt akartam. Hogy így láthassam őt. Hogy magamban érezhessem.
– Táncolj nekem, Anita.
Táncoltam. Meglovagoltam őt. Amikor még jobban megkeményedett bennem, felnyögtem. A tükörben néztem magunkat. Néztem, ahogy a csípőm ring Jean-Claude fölött.
– Ma petite – suttogta –, nézz a szemembe. Hadd legyen úgy, ahogy mindig is lehetett volna.
Belebámultam a sötétkék szempárba. Gyönyörű volt, de emberi.
– Nem megy – ráztam meg a fejem.
– Meg kell engedned, hogy az elmédbe hatoljak, ahogy a testedbe is engedtél behatolni – mondta, de közben dobálta magát, úgyhogy alig tudtam gondolkozni.
– Nem tudom, hogyan kell – mondtam végül.
– Szeress, Anita, szeress engem.
– Szeretlek – néztem rá.
Tényleg szerettem.
– Akkor engedj be, ma petite. Hadd szeresselek én is téged.
Olyan volt, mintha elhúztak volna egy függönyt. Jean-Claude szeme hirtelen fullasztó lett, mint egy végtelen, éjkék, perzselő óceán. Éreztem a saját testem. Éreztem magamban Jean-Claude-ot. Az elmémben is éreztem őt, mint a cirógató selymet.
Az orgazmus váratlanul ért, így jobban megnyitotta előtte az elmémet, mint ahogy terveztem. Belezuhantam a szemébe. Ő felkiáltott alattam, és ráébredtem, hogy még mindig érzékelem a testemet, a kezemet a mellkasán, a fölötte hullámzó csípőmet. És épp időben nyitottam ki a szemem, akkor, amikor Jean-Claude arca a teljes kiszolgáltatottság szédítő pillanatában elernyedt.
Ráfeküdtem, a karját simogattam. Éreztem, ahogy dobog a szíve. Pár percig csendben, egymást átölelve feküdtünk és pihentünk, aztán lecsúsztam róla, és melléfeküdtem.
– Többé nem tudsz hipnotizálni. Még ha hagyom is neked, akármikor meg tudom szakítani a kapcsolatot.
– Igen, ma petite.
– Zavar?
– Mondjuk inkább, hogy nem zavar annyira, mint ahogy egy pár órával ezelőtt zavart volna – válaszolta az egyik hajfürtömet tekergetve.
Felkönyököltem, hogy lássam az arcát.
– Ezt hogy érted? Most, hogy lefeküdtem veled, már nem vagyok rád veszélyes?
Jean-Claude kifürkészhetetlen tekintettel nézett vissza rám.
– Mindig veszedelmes leszel, ma petite.
Fölemelkedett, és gyengéden megcsókolt. Aztán visszaereszkedett a fél könyökére.
– Volt idő, amikor egy karóval vagy egy golyóval elvetted volna az életem. – Megfogta a kezem, és a szájához emelte. – De az életem most is ugyanúgy a te finom, illatos kezedben van.
Gyengéden kezet csókolt nekem. Aztán visszafeküdt, és engem is magával húzott.
– Jöjj, ma petite, élvezd ki a diadalt.
Hátrahúztam a fejem, és nem engedtem, hogy megcsókoljon.
– Nem győztelek le.
– Én se téged – simogatta meg a hátam. – Kezdem azt hinni, hogy soha nem is foglak. De ez a leghatásosabb afrodiziákum mind közül.
– Örökké kihívást jelentek neked? – kérdeztem.
– Mindörökké – válaszolta suttogva. Hagytam, hogy magához húzzon és megcsókoljon, bár még mindig nem tudtam egészen biztosan, hogy jól vagy rosszul tettem-e, amit tettem. De ma éjjel ez sem érdekelt.
Nah mivel sikerült 12 oldalt írnom, nah jó másolnom mára ennyi, jövö héten jövök megint a következő idézet kötettel,azok már nem lesznek ennyire hosszúak. De ezt így érzem teljesnek.
Üdv: Bethliz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)